Avagy epilógus no. 2 múlt heti nyílt levelünkhöz: tegnap megkeresett a HVG Könyvek kiadóvezetője (aki egyben a TEDx Danubia egyik szervezője), hogy továbbítsa Tasi István válaszát a levélre.

Tömören összefoglalva a lényeg az, hogy Tasi végül elő fog adni a TEDx-en, a "vallások közös etikai alapelveiről". Ne tévesszen meg senkit a látszólagos egybeesés, a témaváltás nem a levelünk miatt van, sőt nincs is szó témaváltásról, hiszen eredetileg is ez lett volna az előadás témája, csak a szervezők ragadtak ki szerencsétlenül egy mondatot a Tasival készült öt perces interjúból a hvg-videóhoz. A peches címválasztás szintén a szervezőkön múlt, mert ők akarták ezt használni, hiszen a hasonló című könyv nemzetközi sikere miatt "ez benne van a köztudatban" Tasi István személyével kapcsolatban. Jelen előadás esetében "A természet IQ-ja" azonban "a vallások által egyaránt feltételezett természetfeletti lehetőségekre utal".

Mi természetesen örömmel vesszük tudomásul, ha Tasi István végül nem "az állati viselkedésről", hanem szakterületébe vágó etikai és vallásfilozófiai kérdésekről fog előadni. Mint azt a szervezőknek levelünkben is jeleztük, akciónkat elsősorban TED brand tisztelete vezérelte. Egyébként értelemszerűen a szervezők feladata (és felelőssége) az előadók listájának összeállítása, a TED-színvonal biztosításához. Ha végül nívós rendezvény alakul ki, mi is örülni fogunk.