Még éppen csak megjelentek az első erszényes emlősök, amikor 45 millió úgy százmillió évvel ezelőtt Ausztrália (és az ekkor vele még szorosan kapcsolódó Antarktisz) levált az ősi szuperkontinensről, Gondwanáról. Ez a korai elkülönülés nem minden érdem nélküli: ez tette lehetővé, hogy kenguruk és kacsacsőrű emlősök földje egy egészen különleges állatvilágnak adhasson később otthont.

Hiszen, így az evolúciós "versenyben" később megjelenő, de lényegesen sikeresebb méhlepényes emlősök hosszú ideig nem tehették lábukat erre a kontinensre, s ezáltal szemrevételezhetjük, hogy "mi lett volna ha" a világot az erszényesek tölthették volna be.

Nos első blikkre nem sok minden különbözött volna, hiszen, mint az könnyen megjósolható, a erszényesek minden életteret maguk használtak volna ki. Így a más kontinensekhez hasonló táplálékláncokat láthatunk növényevőkkel (kenguruk és vombatok) és ragadozókkal (pl. erszényes farkas). És az, hogy ma már viszonylag kevés erszényes fajt tartanak a lexikonok számon, ne tévesszen meg senkit. Ha visszamehetnénk néhány tíz-/százezer évet az időben, akkor egy sokkal diverzebb élővilággal találkozhatnánk.

Időgép híjján erre a "visszamenetelre" ad lehetőséget a Délközép-Ausztrália Nullarbor nevű síkságján talált néhány barlang, amelyekben hatvankilenc gerinces- ill. egy csigafaj pleisztocén korabeli maradványaira bukkantak. Ezek között nyolc, a taxonómia számára eddig ismeretlen kengurufaj található és egy jól megtermett erszényes "oroszlán" is (aka Thylacoleo carnifex).

Vajon mi történhetett ezekkel a (gyakran nagy testű) állatokkal, miért tűntek el a porondról? Az egyik látszólag kézenfekvő magyarázat a terület kiszáradása lehetne, de ez nem valószínű. Egyrészt azért mert már több millió éve, Aszutrália és Antarktisz szétválásakor létrejöttek azok a tengeráramlatok, amelyek mindkét kontinensen szárazabbá tették a klímát, így a pleisztocénben ott élő állatoknak már alkalmakodniuk kellett ehhez. Másrészt pedig a növényevők fogzománcának vizsgálata is arról árulkodik, hogy ezek a korabeli kenguruk és vombatok már szárazabb éghajlatokra jellemző növényeket fogyasztottak.

De, ha nem az éghajlatváltozás okozta a megafauna közel kilencven százalékának tömeges és hirtelen kipusztulását uszkve 45,000 éve, akkor mi? Néhány kutató szerint nem véleten, hogy pont ez az időszak, amikor az első emberek is elértek erre a távoli kontinensre. Az általuk gyújtott tüzek tönkre tették a mészköveken termő vegetációt (éhhalálra ítélve a nagytestű növényevőket) ráadásul az emberhez nem szokott állatok is könnyű prédái lehettek a tapasztalt vadászoknak.

Prideaux, G.J., Long, J.A., Ayliffe, L.K., Hellstrom, J.C., Pillans, B. et al. (2007) An arid-adapted middle Pleistocene vertebrate fauna from south-central Australia. Nature 445: 422-425.