tg-cbmass-20121025

Ahogy a jó angolok mondják, "it came to my attention"... Mármint az, hogy a blogunk egyik posztját egy olyan elméleti konstrukció alátámasztására citálják, ami max. szigorúan gravitációmentes térben nem omlik instant össze. Az említett poszt lényegi mondanivalója, bár erősen megkérdőjelezhető, itt nem is érdekes, inkább egyik felhozott "tudományos" érvet vesszük egy kicsit szemügyre (és akkor ez egyúttal az előzetes figyelmeztetés mindazoknak, akik először keverednek ide: a moderálás is szigorúan ennek a jegyében zajlik).

Nem az eszméletlenül magasra feldobott labdákról lesz szó, mert azok annyira evidensek, hogy nem elegáns túl sokat rugózni rajtuk. Így nem szaporítom túl sokáig a szót azzal, hogy mi is a gond, amikor valaki szerint: "[a] zsiráf nyaka bizony hogy azért hosszú, mert a korábbiak sokat nyújtogatták, és úgy maradt. Ezt nevezik evolúciónak...". (Természetesen Lamarck is az evolúciót igyekezett megymagyarázni, ahogy Darwin is, csak épp a később felismert biológiai sajátosságok utóbbit támaztották alá. Pl. az ivarsejtek jóval azelőtt elkülönülnek, hogy a zsiráf érdemben nyújthatná a nyakát, így aztán persze nem nagyon adódhat át egy efajta szerzett tulajdonság.) Azzal sem töltenék túl sok időt, hogy mennyire értelmetlen az a fejtegetés, hogy "számos kísérlet történt például az evolúció modellálására: muslicák millióit tették ki mindenféle mutagén hatásnak azzal, hogy a véletlenszerű mutációk között ott kell lennie egy-két előnyösnek is. Nos: ilyet sosem sikerült kimutatni, ártalmast viszont annál többet."; majd esetleg SexComb, ha lesz nagyon ingerenciája rá ;-). A különböző emberi populációk közti, vélt IQ különbségek nem létező genetikai alapjait meg már korábban kiveséztük.

Van azonban egy eredeti(bb) felvetés is a posztban, amivel érdemes egy kicsit foglalkozni: "A tanult magatartásformák bizony öröklődővé válnak - hogy pontosan hogyan, azt még nem tudjuk, de az már nem kérdés, hogy van mód erre. Ha nem így lenne, a pikók rég kihaltak volna, hiszen nem tudnának fészket építeni... "

Bő száz évvel ezelőtt James Baldwin, amerikai pszichológus és néhány társa vetették fel a problémát, persze egy kicsit szofisztikáltabb megközellítésben. Az azóta Baldwin-effektus néven ismertté vált jelenség lényege - már ha valóban van ilyen, mert eddig közvetlen bizonyíték nincs rá -, hogy egy korábban tanult biológiai jelleg, megfelelő körülmények között veleszületetté válik. Tehát, a példánál maradva, a pikók fészeképítő tulajdonsága először semmilyen formában nem létezett. Később néhány hal mégis elkezdett ilyesmivel fáradni, és mivel előnyös volt a szaporodásuk során, egyre többen próbálták ellesni tőlük. Fokozatosan azok a halak lettek evolúciós előnyben, akiknek a viselkedés egyes elemeit nem kellett már megtanulniuk, hanem már tudták maguktól is - mígnem végül a teljes magatartásforma öröklötté nem vált.

Esetleges bizonyítása esetén, lehetne-e vajon univerzális törvényként gondolni a Baldwin-effektusra? Jó okunk van azt gondolni, hogy nem, és pl. a főemlősökre szinte biztos, hogy nem alkalmazható. 

A Baldwin-effektusnak ugyanis akkor van csak értelme, ha egy olyan élőlényről van szó, aki (volt kémia tanárom kedvenc kifejezését kölcsönözve) nehezen tanul, de könnyen felejt. Ha egy könnyen memorizáló fajról beszélünk, akkor a Baldwin effektus nem biztosít előnyöket: míg egy könnyen megtanulható magatartásformát gyorsan lehet, akár gyorsan változó körülményekhez is adaptálni, egy genetikailag meghatározottat nem feltétlenül. Sőt, ez olyannyira igaz, hogy igazán jó tanulási képességekkel megáldott fajban egyfajta anti-Baldwin jelenség lesz megfigyelhető: mivel az egyedei amúgy is könnyedén megtanulnak bármit, már korábban esetleg kódolt magatartásminták genetikai komponensei is mutálódhatnak, hiszen megtartásukhoz nem lesz elég szelekciós nyomás. Ilyesmivel lehet az is magyarázható, hogy míg kutyák vagy egerek esetében, akár izoláltan felnőtt nőstények is automatikusan tudják, miként kell szoptatni és vigyázni a kicsinyeikre, addig csimpánzoknál ez már nincs így: az anyjuk nélkül felnövő csimpánz lányok szülés után elhanyagolják kicsinyeiket, nem szoptatják, vagy akár vadul dobigálni kezdik őket. 

Ha mindehez hozzávesszük, hogy a jól utánozó főemlősök között, az ember különösen kiemelkedik ilyenirányú képességeivel, akkor talán már érthető, hogy miért tűnik fölöslegesnek emberi kontextusban ilyesmit emlegetni. (Arról már nem is szólva, hogy amikor utoljára komolyabban hittek komplex tulajdonságok ilyen szintű örökölhetőségében, annak finoman szólva is csúnya vége lett...) Ez persze nem jelenti azt, hogy az ún "nature vs. nurture" vita ember esetében eldőlt volna az utóbbi javára; vannak esetek amikor genetikai okok növelhetik bizonyos magatartásformák megjelenésének a valószínűségét. De ez nagyon messze nem az a determinizmus, amit egy kizárólag genetikailag kódolt viselkedés implikálna.