tg-cbmass-20121025

"This event indicates that the diversity of grape genome has been narrowed twice; first by the Biblical flood, followed by the re plantation of Noah ‘the first vintner’ (Genesis 9) on Mount Ararat, and second by Phyloxera (This et al. 2002)."

A fenti sorokat Heszky László, az MTA rendes tagja, vetette papírra egy tavalyi cikkében, amelyet valószínűleg tudományos életműve részének tart, hiszen szerepel az akadémiai publikációs listájában is. Mózes első könyvének szerepeltetése "tudományos referenciaként", külön pontot ér, bár érdekes lenne megtudni, hogy Heszky szerint pontosan ki peer-reviewol-ta a referált sorokat...  (Az idézett cikk a FVM által kiadott "Hungarian Agricultural Research" c. "szaklapban" jelent meg.)

razor-t illeti a dicsőség ezért a gyönyörű találatért és ezzel asszem lassan sorozatot indíthatunk "Kreacionizmus az MTA-n" címmel.

Bizony drága olvasók, itt ilyenek vagyunk, egyenlőtlen küzdelemben, előre megfontolt sötét és simlis szándékokkal tesszük tönkre a kis embert, aki mindössze élni szeretne szólásszabadságával. Legalább is valami hasonlóra következtethetünk, ha elolvassuk a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közösségének sajtóanyagát januári TEDx-es akciónkról.

Az ördög persze a részletekben lakik, és hát mivel kezemben van Tasi István korábbi levele (amiről már röviden írtam), azt kell mondjam, hogy a krisnás barátaink háza táján valaki nem bontja ki az igazság minden részletét.

Hiszen az MTI-s anyag tanúsága szerint (a kiemelés tőlem származik):

"Az előadók közé meghívást kapott Tasi István kultúrantropológus, Krisna-hívő teológus is. Az eredeti terv szerint előadásában egyrészt a világvallások közös etikai elveiről, másrészt a titokzatos állati ösztönök eredetéről beszélt volna, amelyek álláspontja szerint egy világunk felett álló értelem
létére utalnak. E témáról biomérnök szerzőtársával írtak könyvet A természet IQ-ja címmel, amely 2009-ben az Egyesület Államokban Az év könyvei díjat nyerte a tudomány kategóriában.

Azonban a konferencia előtt váratlanul egy kezdeményezés szerveződött Tasi István fellépésével szemben. Tizenhárom (többségében evolucionista, materialista szemléletű) értelmiségi fenyegető hangvételű petíciót jelentetett meg az interneten. Ebben arra biztatták a szervezőket, hogy István ne beszélhessen a könyve tartalmáról (az állatok viselkedésének eredetéről) mert szerintük ebben a témában nem illetékes. [...]

Mivel fennállt a veszélye, hogy az érintett tudósok további zavart keltenek a konferencia körül, Tasi István felajánlotta a szervezőknek, hogy a feszült helyzet megoldása érdekében ez alkalommal nem beszél a veleszületett állati ösztönök megmagyarázatlan származásáról. Így végül sikeres előadása végig a világvallások közös morális alapelveiről szólt."

Tasi saját szavaival azonban (kiemelések szintén tőlem):

"Olvastam nyílt levelüket, amelyben azt javasolják a TEDx Danubia konferencia szervezőinek, hogy „A természet IQ-ja” címmel, és hasonló című, szerzőtársammal írt könyvem témájában ne tartsak előadást a rendezvényen. A cím és az előadás témájának tekintetében szívesen eleget teszek kérésüknek.

Ez tulajdonképpen nem igényel nagy változtatást, mert az előadás eredeti témája – a félreérthető cím ellenére – egyébiránt is nem biológiai, hanem etikai és vallásfilozófiai vonatkozású, amelyben Önök is kompetensnek tartanak.

A félreértés kialakulásában közrejátszhatott, hogy az előadás fő témájával kapcsolatos feltevésük a HVG-nek adott ötperces interjúmból kivágott egy mondaton alapult. Ahogyan a teljes interjú során elmondtam – és a rendezőknek küldött szinopszisban leírtam –, az eredeti terv szerinti előadásom csupán egy pár perces, egy állati viselkedést bemutató példát tartalmazott volna (mivel a TED egyik javasolt előadói alapelve, hogy a megszólalók mondjanak el egy történetet). A témám szempontjából azonban egészen másféle, személyes életemből vett példát is fel tudok használni erre a célra.

Az előadásom főként a vallások közös etikai alapelveiről szól (pl. az élet tisztelete; mértékletesség; egyenjogúság; tolerancia) amely szellemiségében egybevág a TED Karen Armstrong nevével fémjelzett „Az együttérzés nyilatkozata” című nagyszabású programjának mondanivalójával.

„A természet IQ-ja” cím ez esetben csupán a vallások által egyaránt feltételezett természetfeletti lehetőségére utalt volna. A könyv címének felhasználását csak azért gondolták volna praktikusnak a szervezők, mert a könyv nemzetközi sikere kapcsán ez benne van a köztudatban személyemmel kapcsolatban. Azonban sem a Szervezők, sem én nem ragaszkodunk ehhez a címhez, ahogy a természetből vett példa említéséhez sem.

A konferencia szervezőivel a kezdetektől többször egyeztettünk arról, hogy egyikünk sem szeretné a rendezvényt az eredetkérdésekről szóló vita helyszínévé tenni, mert ez megzavarhatná az esemény nyitott és békés arculatát. Bár egy természetből vett rövid, közismert példa említésében semmi tudománytalant vagy elítélendőt nem látok, jelen helyzetben szívesen eltekintek ettől, mivel az előadásom központi mondanivalójához ez nem feltétlenül szükséges, és mivel ilyen módon is szeretnék hozzájárulni a konferencia nyugalmas szervezéséhez és lebonyolításához."

Félretéve, hogy ezek szerint nagyon eltérő fogalmunk van egy "fenyegető" hangvételű levél mibenlétéről, némi ellentmondást érzek a két idézet soraiban. Mert most akkor Tasinak vagy feltett szándéka volt az eredetkérdésről beszélni és (mint azt mi is sejteni véltük) könyvéből vett példákkal illusztrálni az álláspontját, vagy korántsem, sőt. De a kettő együtt sajnos nem működik. Párhuzamos valóságok lehet, hogy léteznek, de mi mégiscsak egy konkrétban élünk.

(SexComb, ismét)

Az egyik legutóbbi blogbejegyzés hozzászólásai között bukkantam egy érdekes hivatkozásra, Dr. Holovács József egyik előadásának az összefoglalójára. Nem sok időt pazarolnék rá, csak kiemelném a fontosabb megállapításait:

"Mivel az információ szellemi, intellektuális kategória, ezért bármilyen vezérlési rendszer tervezése, létrehozása és működtetése megfelelő intellektuális erőforrást igényel."

" A természettudomány terjedelmes tudományos érveléssel rendelkezik az evolúcióelmélet kritika terén. Az utolsó évtizedekben ez a kritika fegyelembe veszi az információ, mint filozófiai kategória, tulajdonságait is. A filozófia alapkérdésének a megoldása attól függ, hogy milyen a válasz a „teremtés kontra evolúció” kérdésre. A jelenlegi tudomány válasza – „teremtés”."

"A célszerű „mozgás”, a vezérlés mögött mindig az információ van, és az információ keletkezésére szükség van egy intellektuális egyénre, aki akarattal rendelkezik, képes célokat megfogalmazni, és a céloknak megfelelő vezérlési algoritmusokat létrehozni. Ezért, ha egy objektumról kiderül, hogy annak a „mozgása” reguláris, akkor egyértelmű, hogy ennek a „mozgásnak” a hátterében egy intellektuális erőforrás van."

"Az objektum „mozgása” intellektuális komponens nélkül csak kaotikus lehet."

"A belső vezérlésre esetén a vezérlési algoritmusok és más információ be vannak építve az objektumba. Például, ide tartoznak

• - automatikusan működő műszaki rendszerek
• - költöző madarak autonóm repülése
• - a DNS-ben tárolt információ, mely alapján történik a fehérje szintézise."

"Nyilvánvaló, hogy bonyolult dinamikus tulajdonsággal rendelkező objektumok bonyolultabb intellektuális komponenst igényelnek."

"Ha valaki az evolúcióelmélet alapján kijelenti, hogy az élővilág (az embert is beleértve) spontán módon jött létre, akkor ez a kijelentés azt jelenti, hogy egyidejűleg:

B_k << B_n

és

I_k >> I_n,           I_n = 0

(0 érték azt jelenti, hogy nincs szükség intellektuális erőforrásra, mivel a rendszer spontán módon jött létre). Természetesen a gyakorlatban ezt nem tapasztalható. Tényleg, ha kijelentjük, hogy egy rendszer spontán, kaotikus módon jött létre, akkor egyidejűleg ez azt is jelenti, hogy ebben az esetben nincs szükség intellektuális erőforrásra, hiányzik a célvektor, hiányoznak a vezérlő algoritmusok. Ez abszurdum, mivel még a legegyszerűbb objektum létrehozása is bizonyos intellektuális erőforrást igényel."

Kemény szavak ezek valóban, de olvassunk csak el egy összefoglaló közleményt, ami a PLoS Biology című lapban jelent meg nemrég! Maga a cikk egyébként bárki számára ingyen hozzáférhető, érdemes megnézni a hozzá mellékelt filmeket is, nagyon aranyosak a küszködő robotok. Miről is szól ez a közlemény? Több kísérletet foglal össze, ahol azt vizsgálták, hogy véletlenszerűen előállított vezérlőrendszerek a legalapvetőbb darwini evolúcióval képessé válhatnak –e bonyolult feladatok elvégzésére? Ehhez apró robotokat építettek, amelyek vezérlőprogramját véletlenszerűen állították elő, majd kiválasztották a legjobban működőket (=szelekció), ezekben hibákat hoztak létre a programokban (=mutáció) és újra a legnagyobb fittneszű programot kiválasztva abban újra véletlenszerű hibákat hoztak létre. Ezeket a kísérleti rendszereket nem meglepő módon "evolúciós robotikának" nevezték el. No de min is dolgoztak ezek a derék kutatók?

A program maga mesterséges idegsejtek működésén alapul, az input neuronok a robot érzékelőihez kapcsolódnak, az output neuronok a motorjait irányítják. Az idegi hálózatokat teljesen véletlenszerűen alakították ki, majd a robotokat egy adott környezetbe helyezve mérték az egyes változatok fittnesszét, azaz, hogy milyen jól boldogultak az adott körülmények között. Egy adott populáción belül minden egyed programja más és más, mind különböző idegsejthálózatot ír le, így minden egyes robot másképpen válaszol a környezetre. A kísérletek elején a robotok nyilván teljesen véletlenszerűen mozogtak, ám néhány nemzedéknyi mutáció-szelekció után már kialakultak egészen magas életképességű egyedek is.

Az első kísérletben a robotokat egy egyszerű akadálypályára helyezték, a fittnessz itt attól függött, hányszor ütközik a robot a falnak, azaz az ütközés nélkül közlekedők számítottak "életképesebbnek". A robotnak két kereke és nyolc távolságérzékelője volt, hat az egyik oldalán, kettő a másikon. Nyolcvan egyedes populációkkal dolgoztak és nem meglepő módon azt találták, hogy száz nemzedék alatt a legtöbb robot gond nélkül haladt át az akadálypályán. Bár a fittnessz szempontjából nem különböztettek meg haladási irányt, a legjobban teljesítő robotok mind a hat érzékelős felükkel előre közlekedtek. Érdekes módon a robotok sebessége csak fele volt a végsebességüknek és ez újabb száz nemzedéknyi evolúció után sem növekedett. Ekkor a kísérletet végzők megvizsgálták, miért nem mennek gyorsabban a robotjaik és azt találták, hogy a jószágok távolságérzékelői 300 ms –enként mérték meg a faltól való távolságot, így a végsebesség felénél gyorsabban haladó egyedek egyszerűen olyan gyorsan mentek, hogy nem érzékelték időben a falat, így neki is mentek. Megint igaza lett Leslie Orgelnek, az ő második szabálya ugyanis így hangzik: "Az evolúció okosabb nálad."

A következő kísérletben megvizsgálták, hogy ugyanilyen evolúciós folyamatokkal kialakulhatnak –e "hazatérő" robotok, ugyanis erről a képességről általában úgy gondolják, hogy a környezet valamilyen belső modellje szükséges hozzá. Egy négyzet alakú pályát építettek, aminek az egyik sarkát feketére festették, ez a "fészkük", e fölé a pont fölé egy lámpát állítottak, hogy a robotok érzékelhessék a helyét. A robotokat egy szimulált elem hajtotta, ami ötven érzékelési-mozgási körre elegendő energiát tárolt, és ami azonnal feltöltődött, amikor a robot a fekete mezőre hajtott. Ezen kívül kaptak egy talajszínt érzékelő alkatrészt is, hogy meg tudják különböztetni a fészket a pálya többi részétől, két fényérzékelőt is kaptak, hogy követhessék a lámpát, valamint egy töltésérzékelőt is, hogy az energiaellátásukat figyelhessék. Az egyedek fittnessze egyenes arányban állt a kerekeik átlagos forgási sebességével és a falaktól való távolsággal, ám a kísérletet százötven körön át folytatták, így egy nagy fittnesszű robotnak legalább kétszer vissza kellet térnie a fészkébe, hogy feltöltődjön. Ez az elrendezés körülbelül egy rágcsáló körülményeire hajaz, nagy területen szétszórt élelmet gyűjt napközben, éjjelre pedig visszatér a fészkébe aludni. Az eredmény nem meglepő, kétszáz nemzedéknyi evolúció után a legjobban teljesítő egyedek hosszú gyűjtőutakat tettek a pályán, egytizednyi elemtöltöttségnél azonban visszatértek a fészkükbe, majd ahogy feltöltődtek, megint nekivágtak a pályának. Ezek a robotok már összehasonlították magukban a helyzeti adataikat és a telepük töltöttségéről szerzett adataikat a környezet valamilyen leképezésével.

A következő kísérletben már nem csak egyetlen robot tartózkodott egyszerre a pályán, hanem kettő, egy ragadozó és egy zsákmány. Az első kísérlet robotjait használták, ám a ragadozó három tulajdonságában különbözött a prédától: A préda kétszer gyorsabb volt, mint a ragadozó, a ragadozó egy harmninchat fokos szögű látást biztosító érzékelőt kapott, a zsákmány pedig egy fekete hengert, amiről a ragadozó megismerhette. Így a ragadozó száz centiméterről felismerhette a zsákmányt, ám a zsákmány csak fél centiméterről vehette észre a ragadozót, ám könnyedén lehagyhatta, hiszen sokkal gyorsabb volt.

Egy zsákmányt és egy ragadozót helyeztek egy pályára, a ragadozó fittnessze fordított arányban állt a zsákmány elkapásához szükséges idővel (minél hamarabb elkapta, annál magasabb lett a fittnessze), míg a zsákmány fittnessze egyenes arányban állt azzal az idővel, amíg el tudta kerülni, hogy elkapja a ragadozó (minél később kapta el, annál magasabb lett a fittnessze). A különösen érdekes ebben a kísérletben, hogy nem alakultak ki tökéletes ragadozók és tökéletes zsákmányok, a zsákmány viselkedése befolyásolta a ragadozóét és a ragadozóé a zsákmányét. Az első néhány nemzedékben mind a zsákmány, mind a ragadozó véletlenszerűen mozgott (B1. kép). Néhány nemzedék múlva a zsákmány gyorsan keringett a pályán, a ragadozó pedig ahogy meglátta, azonnal elindult felé a legrövidebb úton, amíg el ne kapta (B2. kép). Néhány nemzedék alatt a ragadozók olyan hatékonnyá váltak, hogy elvesztették a falak elkerülésének képességét, mert rendszerint hamarabb elkapták a zsákmányt, mint hogy falba ütköztek volna, így nem nehezedett szelekciós nyomás erre a tulajdonságukra. Később a zsákmány kifejlesztett egy módszert, várta a ragadozót és amikor az megjelent hátrafelé menekült előle. Ez azonban nem nyújtott tökéletes védelmet, mert a robotok oldalán nem voltak érzékelők, ebben a holttérben könnyen támadhatott a ragadozó (B4. kép). Néhány nemzedék után a zsákmány a régebbi módszer újabb változatával állt elő, gyorsan körözött a falak mentén, a ragadozó új módszert fejlesztett ki: A fal mellett lapult, mint egy pók majd lesből rávetette magát az arra haladó zsákmányra, kihasználva, hogy a falak közvetlen közelében a zsákmány érzékelői kisebb eséllyel látták meg (B5. kép). A zsákmány utolsó módszere egyszerűségében nagyszerű: Egy helyben forogva akadályozta meg, hogy a ragadozó az érzékelőkkel nem rendelkező oldalai felől támadhassa meg, amint észrevette a ragadozót, a legtöbb érzékelőjét feléje fordítva hátrált előle. Ezekből a kísérletekből azt a következtetést vonták le, hogy ilyen egyszerű rendszerekkel is rengeteg kifinomult viselkedési minta alakítható ki, de egyik sem maradandó, ugyanis ebben a kísérletben a zsákmány és a ragadozó ko-evolúciója állandóan újabb, az újabb vadász vagy menekülő taktikák ellen is hatásos viselkedések kialakulását eredményezi. Itt ugyanis a ragadozóra ható szelekciós nyomás a zsákmány viselkedésének függvénye, míg a zsákmányra a ragadozó gyakorol nyomást.

Ha a kreacionisták evolúció cáfolatát olvasgatjuk, az írások legalább felében felbukkan érvként, hogy a "legerősebb túlélése" nem alakíthat ki önzetlen viselkedési formákat, egymás segítését, gondoskodást. Erre is végeztek kísérletet, egy pályán tíz robotot helyeztek el, valamint kicsi és nagy korongokat. A kis korongokat egy robot is el bírta tolni, ha ezt a pálya kijelölt szélére tolta, egy ponttal növekedett a fittnessze. A nagy korongokat csak két robot együttes erővel tudta elmozdítani, azonban ha ezt juttatták a célterületre, a csoport minden egyedének növekedett a fittnessze egy ponttal, azaz összesen tíz pontnyit fittnesszt nyertek. Az első kísérletben csak nagy korongokat helyeztek a pályára, így a robotok csak és kizárólag együtt dolgozva növelhették a fittnesszüket, ebben a helyzetben hamar kialakultak az egymást segítő viselkedésű egyedek, húsz kísérletből húszszor. Ha azonban nagy és kis korongokat is tartalmazott a pálya, kétféle viselkedést mutattak a robotok. Ha "idegenekből" állt a csapat, amelyek vezérlőrendszere nem hasonlított egymásra, a robotok a kis korongokra hajtottak, azokat lökdösték minél hamarabb a célba, hiszen így növelhették a leggyorsabban a saját fittnesszüket. Ha azonban "rokon" egyedeket is tettek a csoportba, azonnal megjelentek az önzetlen viselkedésformák, ha a csapat tagjai ugyanazzal a genommal rendelkeztek, együttes erővel tolták a célba a nagy korongokat. Azt hiszem ennél jobb cáfolata nincs a bekezdés elején említett állításnak.

Ennek fényében vizsgáljuk meg újra Holovács doktor állításait! Hol is volt ezekben a kísérletekben a vezérlő programot előállító értelem? Véletlenszerűen előállt hálózatok mutációjával és szelekciós nyomás alkalmazásával egészen egyszerű rendszerek is képesek bonyolult viselkedésminták kialakítására anélkül, hogy bármilyen értelem beavatkozna ebbe a folyamatba. Akkor mégis mire alapozza a sarkos állításait? Nem igazán tudni. Az első három kísérletet 1994 –ben, 1995 –ben, 1997 –ben közölték le, Holovács doktor előadását az AgriaMedia 2008 konferencián mondta el, vagyis tíz évvel ez után. Miért állítja akkor mégis, hogy "Mivel az információ szellemi, intellektuális kategória, ezért bármilyen vezérlési rendszer tervezése, létrehozása és működtetése megfelelő intellektuális erőforrást igényel."? A fentebb leírt, meglehetősen bonyolult vezérlő rendszerek mégis intellektuális erőforrások befektetése nélkül jöttek létre, véletlenszerűen előállított alakzatokból, egy- kétszáz nemzedéknyi evolúcióval, ráadásul a vizsgált előadás idején jó tíz éve közölt eredmények. Nyilvánvaló, hogy az evolúció ilyen egyszerű rendszerekben is működik, képes bonyolult alakzatok előállítására. Mit gondoljunk akkor erről az előadásról és magáról az előadóról?

Floreano D, Keller L (2010) Evolution of Adaptive Behaviour in Robots by Means of Darwinian Selection. PLoS Biol 8(1): e1000292. doi:10.1371/journal.pbio.1000292

"Az utolsó időben az evolúcióelméletet komoly kritika éri, első sorban a természettudományok irányából. Az előadás bemutatja, hogy az evolúcióelmélet ellentmond az informatikának, termodinamikának, kémiának, matematikának, paleontológiának, de még a biológiának is. Szó esik az evolúcióelméletet társadalmi vonatkozásairól is."

Remélem kedvcsinálónak elég ennyi Dr. Holovács József előadásához, amelyet az EKTF Tudományos Szieszta programja keretén belül tart majd. Gondolom a cím arra vonatkozik, hogy ez egy olyan időszak lesz, amikor a tudományos gondolkozás sziesztázik...

(Megj: az EKTF rektora ősszel egy mini-konferencia meghívottjait köszöntve vadul ecsetelte, hogy ők készek mindenre, az egyetemi státusz megszerzéséért. Talán ott kellene kezdeni a dolgot, hogy egy kis minőségellenőrzést tartanak a főiskola rendezvényein...)

(SexComb szorgalmának köszönhetően továbbra is "témánál maradhatunk". Sorozatának újabb cikkét olvashatjátok.)

No tehát egy érdekes kis cikk jelent meg nemrég az ÉRTEM honlapján, nevezetesen egy, az ID szellemi fellegvárának számító Discovery Institute honlapjáról átvett összefoglaló jellegű cikkgyűjtemény, olyan publikációkról, amelyek "különböző referált tudományos szakfolyóiratokban jelentek meg a tervezési iskola által felvetett kérdésekről".

Kíváncsiságból megnéztem a felsorolást és első pillantásra valóban nagyon tekintélyes, majdnem ötven cikket sorol fel. Ugyan a "Wedge" célkitűzései között az első öt évre terveztek száz referált cikket, de ne akadjunk fel azon, hogy ennek a fele is csak tíz év alatt sikerült, örüljünk inkább az értelmes tervezés (ID) tudományos sikerének. Azonban ha kicsit alaposabban megnézzük ezt a bizonyos felsorolást, érthetetlen dolgokat találhatunk benne, de mielőtt belevágnánk, érdemes körbejárni, mik is azok a sokat emlegetett referált folyóiratok, amikről beszélünk?

Egy referált folyóirat annyit jelent, hogy a szerkesztő az elfogadás előtt minden egyes cikket elküld három "referee" -nek, azaz a cikk szakterületéhez értő, az adott cikk szerzőitől független, tekintélyes szakemberhez, akik azt elolvassák, megvizsgálják, kijavítják, változtatásokat eszközölhetnek benne, végül véleményezik, hogy közlésre alkalmas -e? E mellett bekérhetnek újabb adatokat, fényképeket, kísérleti eredményeket, amelyek a cikk állításait alátámasztják, az esetleges kétségesnek ítélt kísérletek ismétlését, esetleg másik kísérleti rendszerben történő elvégzését tanácsolhatják. Amikor mindhárom referee elégedett a közleménnyel, csak akkor jelenhet meg az adott folyóiratban, ez biztosítja az állítások megalapozottságát. A Discovery Institute ezen gyűjteménye állítólag ilyen közleményeket tartalmaz, de vizsgáljuk csak meg kicsit közelebbről az egyes cikkeket!

Egy bizonyos 2003 -ban megjelent "Darwinism, Design and Public Education" című könyv írásai is szerepelnek benne, amelyik egyrészt egyszeri kiadású könyv, nem igazán nevezhető folyóiratnak, másrészről erősen kétséges, hogy bárki is valaha referálta volna. A könyv szerkesztői, John Angus Campbell, a szónoklattan professzora és Stephen C. Meyer, aki geológus diplomával rendelkezik, a doktori fokozatát azonban tudománybölcseletből  és tudománytörténetből szerezte. Az esetleges refereek személye ismeretlen. A könyv lesújtó kritikája viszont egy tényleg referált folyóiratban jelent meg, érdemes elolvasni.

Ugyanígy szerepelnek a felsorolásban a "Debating desing: From Darwin to DNA", "God and Design: The Teleological Argument and Modern Science" , "Mere creation: Science, faith & intelligent design" című könyvek egyes írásai is, ezek az előzőhöz hasonlóan nem referált folyóiratok, egyszeri kiadványok. Ugyanígy szerepel a felsorolásban egy 2004 -es konferencia összefoglalójának egy fejezete is, ez szintén nem folyóirat, a referálást valószínűleg a konferencia résztvevői végezték, ezt is kihúzhatjuk.

Ugyanígy szerepelnek a felsorolásban az unos-untalan előkerülő könyvek, a nyolcvanas évektől napjainkig és néhány érdekesebb, ritkábban emlegetett gyöngyszem is:

Del Ratzsch: Nature, Design, and Science: The Status of Design in Natural Science

Guillermo Gonzalez and Jay W. Richards, The Privileged Planet: How Our Place in the Cosmos is Designed for Discovery

Michael Behe, Darwin's Black Box: The Biochemical Challenge to Evolution

Michael C. Rea, World without Design : The Ontological Consequences of Naturalism

W.A. Dembski, The Design Inference: Eliminating Chance through Small Probabilities

William Dembski, No Free Lunch: Why Specified Complexity Cannot be Purchased without Intelligence

Michael Denton, Evolution: A Theory in Crisis

The History of Science and Religion in the Western Tradition: an Encyclopedia

The Mystery of Life's Origin: Reassessing Current Theories

Analysis of a Finite Element Method: PDE/PROTRAN

Dynamical Genetics

Talán kukacoskodásnak tűnhet, hogy a könyveket kihagyom ebből a felsorolásból, de az a helyzet, hogy ahhoz, hogy valaki könyvet jelentessen meg, meg kell hogy győzzön egy kiadót, hogy az írását sokan megveszik majd. Ezzel szemben, ahogy láttuk egy referált folyóiratban való megjelenés előtt az adott szakterület három szakértőjét kell meggyőzni, mégpedig bizonyítékokkal, ráadásul egy referált folyóirat szerkesztőjét nem igazán érdekli, hogy mennyire szenzációs az, ami a lapban megjelenik, hanem inkább, hogy minél többen hasznát lássák, minél többen idézzék az adott cikket.

Ha ezeket kihagyjuk, jelentősen megrövidült az eredeti közleményszám, maradt egészen pontosan tizennégy valóban referált folyóiratban megjelent közlemény. Azért még ez is szép, lássuk, mit is takarnak ezek:

Három közlemény bevallottan filozófiai szaklapokban jelent meg, természetesen ezek attól még referált közlemények, de azért a biológia mégiscsak természettudomány.  Ezt a felsorolás összeállítói is érezhetik, mert a legvégére, külön cím alá helyezték őket, ráadásul nem írtak róluk néhány mondatos összefoglalót sem, mint a többi közleményről.

Behe, M.J., Self-Organization and Irreducibly Complex Systems: A Reply to Shanks and Joplin, PHILOSOPHY OF SCIENCE 67:155-162 (March 2000) 
Craig, W.L., "God, Creation, and Mr. Davies." British Journal for the Philosophy of Science 37 (1986): 168-175 
Craig, W.L., "Barrow and Tipler on the Anthropic Principle vs. Divine Design." British Journal for the Philosophy of Science 38 (1988): 389-395.

Lássuk akkor a maradékot:

S.C. Meyer, "The Origin of Biological Information and the Higher Taxonomic Categories," Proceedings of the Biological Society of Washington, 117(2) (2004): 213-239.

Ez egy összefoglaló jellegű cikk, új kísérleti eredményt nem tartalmaz. Azért érdekes, mert önmagában botrányt kavart. A történet lényege annyi, hogy a Proceedings of the Biological Society of Washington című lap szerkesztője, egy bizonyos Richard Sternberg, aki nem mellesleg az értelmes tervezés ismert támogatója 2004 -ben megjelentette ezt a bizonyos cikket a fent említett referált folyóiratban. A Washingtoni Biológiai Társaság tagjai, amelynek lapjában a közlemény megjelent, tiltakoztak a cikk ellen, a lap kiadója később egy nyilatkozatot is közzétett, amely szerint a cikk a szokásos referálási módszert megkerülve jelent meg, azt kizárólag Richard Sternberg szerkesztő látta a megjelenés előtt, refereeknek nem küldték ki, társszerkesztőknek nem mutatták meg. Richard Sternberg szerkesztő állította, hogy a cikk a szokásos referálási utat járta végig, négy független szakértő mondott róla véleményt a megjelenése előtt, ám ismételt kérésre sem volt hajlandó megnevezni őket. A Proceedings of the Biological Society of Washington című újság évente kiad egy listát, amelyben a cikkeiket referálók nevei szerepelnek, ám ezt a 2004 -es évre egyszerűen nem jelentették meg, így a szerkesztő állítása egyszerűen ellenőrizhetetlen. A cikket egyébként a lap következő számában vissza is vonták, így nem igazán értem, hogyan került ebbe a felsorolásba, a tudományban a visszavont cikk nem létezik és kész. Richard Sternberg egyébként ezek után panaszt tett, ugyanis azt állította, hogy munkahelyén vallási nézetei miatt támadták. Mondjuk ebben az az igazán szép, hogy ezzel maga ismerte el, miszerint az Értelmes Tervezés vallás, nem pedig tudomány.

W.-E. Lönnig & H. Saedler, "Chromosome Rearrangements and Transposable Elements," Annual Review of Genetics, 36 (2002): 389-410. 

Ez a közlemény is összefoglaló jellegű cikk, új kísérleti eredményt nem tartalmaz. Ezen kívül az "értelmes tervezés" szókapcsolatot sem, sőt, az "értelmes" és a "tervezés" szavakat sem. A közlemény alapvetően az ugráló genetikai elemekről szól, amelyek létének elismerése már önmagában túlmegy a legtöbb értelmes tervezés hívő ingerküszöbén. Ezen kívül több olyan állítást tesz, amely szöges ellentétben áll az értelmes tervezés mozgalom tanaival: Alapfeltevésként használja, hogy egy fajból kialakulhat egy másik, arra építi az elméletét, hogy a ma élő állatok azóta kihalt közös ősökből fejlődtek ki és ugyanúgy adottnak veszi, hogy az élőlények közti óriási különbségek mutációkkal alakultak ki, az elmélet része, hogy a fennmaradt kövületek a ma élő állatok ősei. Elfogadja a biológia fajfogalmát, amit ő is az életképes utódok létrehozásának képességében határoz meg. Sőt, még az is az elmélet része, hogy az úgynevezett molekuláris óra módszerével időben elhelyezhető két élőlény utolsó közös őse. Összesen annyit állít, hogy az új fajok keletkezésében nagy szerepet játszanak az ugráló genetikai elemek, amelyek mozgása nem teljesen véletlenszerű, vannak a genomban olyan pontok, ahová nagyobb eséllyel ugranak be. Mit is ír erről a cikkről a Discovery Institute felsorolása? "Ez a közlemény az ugráló genetikai elemek szerepét vizsgálja az új fajok hirtelen megjelenésében és a biodiverzitás és az új fajok megjelenésének részleges tervezettségét. " Amit az összefoglaló elfelejt megemlíteni: A cikkben kifejtett elmélet tagadja az ID mozgalom gyakorlatilag összes állítását. Hogy ez a cikk hogyan támasztja alá az ID mozgalmat, halvány gőzöm sincs, ennyi erővel Charles Darwin: A fajok eredete című könyvét is bevehették volna a felsorolásba, legalább annyira támogatja az ID elméletét, mint ez a cikk. A szerző egyáltalán nem tagadja az evolúció létét, egyszerűen annak működésére állít fel egy újabb elméletet.

Granville Sewell, "A Mathematician's View of Evolution," The Mathematical Intelligencer, Vol 22 (4) (2000)

Ez a cikk sem tartalmaz kutatási eredményt. Ettől függetlenül érdekes lehetne, azt gondolnánk, hogy egy matematikus a saját szakmájának szabályai szerint értékeli az evolúciót. Ezzel szemben a cikk kizárólag kövületekről, számítógépes programokról, a termodinamika második főtételéről, enciklopédiákról és hasonlókról szól. Egyetlen élőlényekre vonatkoztatott modellt, vagy elméleti számítást sem tartalmaz, a legkomolyabb érve ennyi: "Ha egymilliárd mérnök másodpercenként egy véletlenszerű karaktert ütne le, gyakorlatilag akkor sem lenne esélye, hogy a Föld 4,5 milliárd évnyi története alatt véletlenszerűen újra létrehozzanak egy húsz karakternyi előnyös változtatást." Ezek az érvek egyszerűen nevetségesek. Mint már egyszer leírtam, egy ötkilós virágföldben kétszázmilliárd baktérium él, a Földön összesen pedig 5X10³⁰, azaz ennyi mérnök veri a billentyűzetet, a példában feltételezettnél 5X10²¹ szer, vagyis egytrilliárdszor több. Mint ahogy a lap rövid jellemzésében is megtalálható ,  "Az újságban humor, rejtvények, versek, kitalált történetek és művészet is található."  ("Throughout, the journal, humor, puzzles, poetry, fiction, and art can be found."). Felteszem a fenti cikk a humor vagy a kitalált történet, esetleg a művészet, mert hogy nem tudományos cikk, az biztos.

D. A. Axe, "Estimating the Prevalence of Protein Sequences Adopting Functional Enzyme Folds," Journal of Molecular Biology, Vol. 341 (2004): 1295-1315.

Ebben a cikkben sem szerepel az "értelmes tervezés" kifejezés. A szerzők számítógéppel modellezték a β-laktamáz enzim térszerkezetét és arra jutottak, hogy a kialakulásának a valószínűsége valahol 10^-53 és 10^-77 között van. Ez messze jobb esély, mint az ÉRTEM által felállított 10^-150 valószínűségi határ, ami alatt szerintük egyértelműen tervezettségről beszélünk. Mint minden számítógépes modellnél itt is meg kell jegyezzük, hogy fehérjék térszerkezetéről pontos modellt tisztán számítógépes úton gyakorlatilag sohasem készítettek, egyszerűen azért, mert egy átlagos fehérje térszerkezetét olyan sok kölcsönhatás befolyásolja, amelynek a modellezéséhez a rendelkezésünkre álló számítási kapacitás kevés. Így minden ilyen modellnél különböző egyszerűsítésekkel élnek. Ezen egyszerűsítések azonban döntően befolyásolhatják a végeredményt, egy apró változó értékének módosítása az így számított esélyeket nagymértékben megváltoztathatja.

D. A. Axe, "Extreme Functional Sensitivity to Conservative Amino Acid Changes on Enzyme Exteriors," Journal of Molecular Biology, Vol. 301 (2000): 585-595.

Ebben a cikkben sem szerepel az "értelmes tervezés" kifejezés. A szerző azt vizsgálja, hogy az egyes β-laktamáz enzimekben található különbségek hogyan érintik a működését. Arra jut, hogy négy-öt  mutáció, amik önmagukban semlegesek, azaz nem érintik az enzim működését, összeadódva már működésképtelené tehetik az enzimet.  A szerző következtetése mindössze annyi, hogy a szokásos összehasonlító vizsgálatok során azoknak az aminosavaknak is érdemes figyelmet szentelni, amelyek változékonyak, hiszen ezek a változások csak más változások függvényében értelmezhetőek. Az enzimek kialakulásáról, új funkciók létrejöttéről egy szót sem ejt. A cikk másik következtetése, hogy a Proteus mirabilis β-laktamáz enzimje és az E. coli TEM-1 enzimje nem származtatható egymásból, csak működésképtelen köztes alakokon keresztül. Ez mindenképpen egy referált folyóiratban megjelent közlemény, bár ez a végkövetkeztetés körülbelül olyan erős érv az evolúció ellen, mintha fognánk egy embert és egy tehenet, majd arra jutnánk, hogy az ember valószínűleg nem őse a tehénnek és a tehén sem az embernek.

M.J. Behe and D.W. Snoke, "Simulating Evolution by Gene Duplication of Protein Features That Require Multiple Amino Acid Residues," Protein Science, 13 (2004): 2651-2664. 

A cikk leírása nagyon sokat ígér: " E cikkben Behe és Snokes bemutatja, milyen nehezen alakítanak ki evolúciós folyamatok új fehérjeszerkezeteket és adnak hozzájuk új fehérjéket, amelyek működőképesen képesek kapcsolódni." A cikk valójában egy számítógépes modell leírása, ahol annak az esélyét számolgatják ki, hogy egy diszulfidhíd kialakításához szükséges két cisztein aminosav mekkora eséllyel jön létre pontmutációkkal. Egyéb mutációtípusokat nem vizsgáltak. Idéznék a cikkből: "Erőteljesen hangsúlyozzuk, hogy ennek az egyetlen útvonalnak a hatékonysága a Darwini evolúció szempontjából keveset vagy éppen semmit sem mond más útvonalak hatékonyságáról. Így például jelen tanulmányunk amely az MR fehérjék evolúcióját vizsgálja pontmutációkkal duplikált génekben nem jelzi hogy ilyen sajátságok evolúciójára más folyamatokkal, inszerciós/deléciós mutációkkal ennél kevésbé vagy jobban hatékony lenne." De mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy ez egy olyan közlemény, amit Michael J. Behe írt, referált folyóiratban jelent meg és valódi kísérleti munkát is tartalmaz. Azért érdemes megjegyezni, hogy az +értelmes tervezés" kifejezés nem szerepel benne, ráadásul Michael J. Behe maga vallotta eskü alatt, hogy ez a közlemény semmit sem mond az értelmes tervezésről, csak "utal rá".

D.K.Y. Chiu & T.H. Lui, "Integrated Use of Multiple Interdependent Patterns for Biomolecular Sequence Analysis," International Journal of Fuzzy Systems, 4(3) (September 2002): 766-775.

Itt valószínűleg valamilyen félreértés lehet, ugyanis ez a közlemény egy matematikai módszert ismertet, amivel egy adott fehérje több különböző fajból származó aminosavsorrendje alapján következtetni lehet a fehérje működéséhez elengedhetetlenül szükséges szakaszokra. Semmilyen módon sem sugallja a cikk, hogy ennek bármi köze lenne a tervezettséghez. Rejtély, hogy miért került ebbe a felsorolásba. A Discovery Institute felsorolása sem segít, itt egyetlen mondatot sem írnak a cikkről, csak idézik az első bekezdését.

John A. Davison, "A Prescribed Evolutionary Hypothesis," Rivista di Biologia/Biology Forum 98 (2005): 155-166.

A cikk azt bizonygatja, hogy az evolúció valójában az élőlényekbe előre beépített genetikai információ kifejeződése. Adottnak veszi, hogy az egyes fajok egymásból alakulnak ki, vagyis a ma élő állatok a rég kihaltak utódai, csak annyival egészíti ki, hogy a változások tervei mindig is ott voltak az élőlények genomjában. Tulajdonképpen ez is egy referált folyóiratban megjelent közlemény, bár kísérleti eredményeket nem tartalmaz és valamilyen szinten köthető az értelmes tervezéshez, habár néhány ponton ellentmond a szokásos elméleteknek.

Jonathan Wells, "Do Centrioles Generate a Polar Ejection Force?," Rivista di Biologia/Biology Forum 98 (2005): 37-62.

Ez a közlemény egy feltételezést bont ki, hogy a centriólumok jelenleg ismert működésük mellett turbinaként keringetik a sejtplazmát. Ez a tervezéselmélethez egyetlen ponton kapcsolódik: "Mi van ha a centriólumok tényleg apró turbinák? Ezt sokkal egyszerűbb elfogadni, ha a szokásos redukcionista megközelítés helyett egy holisztikus megközelítést alkalmazunk és ha a centriólumokat tervezett szerkezeteknek tekintjük, mint a Darwini evolúció véletlen melléktermékeinek." A cikkben azonban egyetlen sor sem szól arról, hogy miben más ez a megközelítés, vagy hogy hol használja ezt a "holisztikus" módszert. Igazából ez a közlemény új kísérleti adatot nem tartalmaz, az értelmes tervezéshez való kapcsolata mindössze egy félmondatnyi, kijelenti, hogy a centriólumok tervezettek, de nem részletezi, hogy miért. Mindazonáltal ez egy referált folyóiratban megjelent közlemény.

M.J. Denton, J.C. Marshall & M. Legge, (2002) "The Protein Folds as Platonic Forms: New Support for the pre-Darwinian Conception of Evolution by Natural Law," Journal of Theoretical Biology 219 (2002): 325-342.

Ez a cikk semmilyen módon nem kapcsolódik az ID-hez, egyértelműen természeti törvények által meghatározott folyamatokat tételez fel, tervezéssel, intelligens közreműködéssel sehol sem számol. Hogy miért került be ebbe a felsorolásba, rejtély.

Ø. A. Voie, "Biological function and the genetic code are interdependent," Chaos, Solitons and Fractals, Vol 28(4) (2006): 1000-1004.

Ez a közlemény kísérleti eredményeket nem tartalmaz, gyakorlatilag egy hosszú fejtegetés arról, hogy az élet szükséges következménye -e a fizika törvényeinek? Mivel kísérleti eredményeket, számításokat nem tartalmaz, nem igazán tudom hová tenni, leginkább bölcselettudományi alkotás. A végkövetkeztetése pedig éppen az, hogy az élet létét axiómaként kell elfogadnunk, nem bizonyítható az eredete.

Tehát itt az ideje, hogy mérlegeljük az ID mozgalom teljesítményét. Mit is állított a szerző a bevezetőben?

"Ennek ellenére részletes lista mutatja már be mindazokat a támogató hangvételű tanulmányokat, amelyek különböző referált tudományos szakfolyóiratokban jelentek meg a tervezési iskola által felvetett kérdésekről."

A Discovery Institute saját programfüzete, a híres Wedge dokumentum (1999) saját vállalása szerint is az első öt éves tervük " Száz tudományos, akadémiai és technikai cikk a tagjainktól". Ehhez képest tíz év alatt is összesen tizennégy cikket sikerült összeszedniük, ezek jelentős része pedig nem a Discovery Institute tagjainak tollából született, de ne legyünk kukacoskodóak, a magyar ÉRTEM szerző is nyilván csak tévedésből állítja be a listán szereplőket referált szakfolyóiratokban megjelent közleményként, amikor csak a negyedük az!

Ebből a tizennégy közleményből három bölcselettudományi lapban jelent meg, egyet később visszavontak. Tehát összesen tíz közleményről beszélhetünk, amely az IDsek szerint a tervezéselméletről íródott.

Ebből négyről egyszerűen érthetetlen, hogy miért került a felsorolásba ( Chromosome Rearrangements and Transposable Elements; Integrated Use of Multiple Interdependent Patterns for Biomolecular Sequence Analysis; The Protein Folds as Platonic Forms: New Support for the pre-Darwinian Conception of Evolution by Natural Law; Do Centrioles Generate a Polar Ejection Force?), semmit sem állítanak a tervezéselméletről, de nyilván majd a hozzászólók felvilágosítanak, hol tévedek.

Három közlemény semmilyen értékelhető kísérleti eredményt sem tartalmaz (A Mathematician's View of Evolution; A Prescribed Evolutionary Hypothesis;

Biological function and the genetic code are interdependent).

Maradt összesen három darab közlemény, ami valamilyen, bármilyen távolról kísérleti eredményként értelmezhető fejtegetést tartalmaz. (Estimating the Prevalence of Protein Sequences Adopting Functional Enzyme Folds; Extreme Functional Sensitivity to Conservative Amino Acid Changes on Enzyme Exteriors; Simulating Evolution by Gene Duplication of Protein Features That Require Multiple Amino Acid Residues) Nem mellesleg egyikben sem szerepel az "értelmes tervezés" kifejezés, egyik sem ír közvetlenül az értelmes tervezésről.

Ennyi az értelmes tervezés mozgalom tíz évnyi teljesítménye, három kísérleti eredményeket is tartalmazó közlemény, nem több. Összehasonlításképpen az emberi p53 fehérjéről ("human p53") ezernyolcszázhatvankét közlemény született ez idő alatt, a telomérákról ("telomere") kétezerháromszáz közleményt találtam, több mint négyszáz közlemény címében szerepel az ostor kifejezés ("flagellum" + "flagella"). Az ID mozgalom tudományos teljesítménye nagyon gyenge, bármilyen mércével mérve. Összesen három cikkben említik meg egyáltalán a tervezéselméletet, ezek egyike sem tartalmaz kísérleti eredményeket, három közleményt pedig még hozzávesznek ezekhez, amelyek ugyan kísérleti eredményeket is tartalmaznak, ám az értelmes tervezésről semmit sem mondanak. Hogy a mozgalmárok mégis úgy akarják láttatni, mintha a valós teljesítmény tízszeresét érték volna el, az sajnálatos, de még a hat cikk tízszerese is nagyon szerény eredmény lenne egy forradalmian új tudományterülettől.

Végszóként még érdemes összevetni a fenti felsorolásból két közleményt, Behe "Simulating Evolution by Gene Duplication of Protein Features That Require Multiple Amino Acid Residues" című közleményét Axe "Extreme Functional Sensitivity to Conservative Amino Acid Changes on Enzyme Exteriors" című cikkével. A Behe cikkében vázolt elméleti modell egyik jellegzetessége, hogy pozitív szelekciós nyomást nem tételez fel, azaz abból indul ki, hogy az összes köztes alak működésképtelen, itt az evolúció "cáfolata" annyiból áll, hogy ha csak ezeket a folyamatokat vesszük figyelembe, akkor egy diszulfidhíd kialakításához tíz a kilencediken méretű populáció esetén tíz a nyolcadikon nemzedék szükséges. Mint azt Behe eskü alatt tett vallomásában elismerte, ez azt jelenti, hogy egy tíz a kilencediken méretű baktériumpopuláció esetén húszezer év szükséges ehhez a folyamathoz, ám egy kérdésre elismerte, hogy egyetlen tonna talajban is tíz a tizenhatodikon baktériumsejt él. Axe cikkében pedig két enzimet hasonlít össze és megállapítja, hogy csak működésképtelen köztes alakokkal származtathatóak egymásból, ebből vonja le a következtetést, hogy nem alakulhattak ki evolúciós folyamatokkal. No most ha ebbe belegondolunk egy kicsit, ha Axe szerint az evolúció egyértelmű cáfolata, ha egy fehérje csak működésképtelen köztes alakokon keresztül alakulhat egy másikká, ezek szerint Axe modelljében ahhoz, hogy evolúcióról beszélhessünk, mindenképpen valamilyen pozitív szelekciós nyomásnak kell hatnia a köztes alakokra, akkor Behe a modelljéből eleve kizárt minden evolúciós folyamatot, hiszen ő kizárólag működésképtelen köztes alakokkal számolt. Így nem tudni miről írt cikket, mert akkor az evolúcióról biztosan nem. Ha pedig Behe modelljét fogadjuk el, miszerint működésképtelen köztes alakokon keresztül is viszonylag rövid idő alatt kialakul egy új fehérje, akkor Axe végkövetkeztetése veszti el minden alapját, hiszen Behe éppen azt bizonyította, hogy amit Axe az evolúciót kizáró tényezőnek tart, az egyáltalán nem teszi lehetetlenné egyik fehérje másikká alakulását. Vagyis tulajdonképpen a teljes ID mozgalom összesen három kísérleti eredményt is tartalmazó közleményt volt képes megalkotni tíz év alatt, de ebből a háromból kettő ellentmond egymásnak.

"Szóval, ha a „közegellenállás” miatt az ilyen cikkek megjelentetése gyakran nehézségbe is ütközik, már bőven elavult az a kritika, mely szerint nincsenek ilyen tudományos cikkek. "

No most bár kevesen tudják, de az ID mozgalom saját folyóirattal rendelkezett egy ideig, a címe: "PCID: Progress in Complexity Information and Design". Maga a folyóirat mindössze 2002 és 2005 között működött William A. Dembski irányításával, ez alatt az idő alatt tíz száma jelent meg, viszont három év működés után csendben elhalt. Ha elfogadjuk, hogy az ID egyre szélesedő mozgalma egyre több kutatót vonz, akik folyamatosan a tervezéselméletet kutatják és földrengető felfedezéseket tesznek, akkor vajon miért nem írják meg az eredményeiket? Ha a rengeteg ID cikk közlésének kizárólag a hivatalos tudomány rosszindulata szab határt, miért üres a mozgalom saját újságja? William A. Dembskiről azért mégsem hihetjük, hogy ő is ellenséges lenne az ID híveivel, mert történetesen ő a mozgalom egyik fő alakja. Ugyanígy létezik egy Rivista di Biologica című újság, amelyet az ismert evolúciótagadó, Giuseppe Sermonti szerkeszt, ebben jelent meg Jonathan Wells egyik közleménye is. Nyilvánvalóan nem ellenséges az ID gondolatával, gyakorlatilag bármit leközölne, ami az evolúciót tagadja. Viszont ez a lap sem dagadozik az ID felfedezéseitől. Mi az oka ennek a cikkhiánynak? Ha felidézzük a saját célkitűzéseiket: "Száz tudományos, akadémiai és technikai cikk a tagjainktól." Miért van az, ha ilyen nagyratörő célokkal indultak, mégsem tudtak a saját szaklapjukban sem leközölni összesen száz cikket, nem hogy referált folyóiratokban?

A válasz, mint mindig, roppant egyszerű: Az ID teljesen meddő. Az "elmélet" termékei kizárólag sajtóközlemények, előadások, könyvek, amelyek egyetlen egy állítást ragoznak a végtelenségig: "Evolúció márpedig nincs." Ezen túl az ID -nek semmilyen mondanivalója vagy haszna sincs, ezt kiválóan jelzi az eredmények hiánya is. Hogy ezt magyarázzák, természetesen az összeesküvés elméletek első számú állításához nyúlnak: A rendszer elnyom minket, akadályoz, hogy kimondjuk az igazságot. Ez viszont egyszerűen nem igaz, az ID cikkei soha meg sem íródtak, ha nem így lenne, nem fulladt volna be a saját újságjuk annak idején. Elgondolkodtató az is, hogy ha ennyire nem engedik őket publikálni az "evolucionisták", akkor miért nem nyúlnak azokhoz az eszközökhöz, amelyeket olyan ügyesen használnak egyéb üzeneteik közlésére? Miért nem teszik föl az általuk megírt, ám az "evolucionisták" által eltiport cikkeiket például az internetre, hogy mindenki láthassa, milyen pezsgő tudományos élet zajlik a mozgalom kebelén belül? Gyakorlatilag mindenhol Michael Behe és William A. Dembski évtizedes állításainak a zanzásított változatát olvashatjuk, még egy új egyszerűsíthetetlenül összetett rendszert sem sikerült példaként találni Michael Behe könyve óta. Miért nem tárják a nyilvánosság elé az eredményeiket, amelyeket a rendszer el akar hallgattatni? Talán azért, mert ilyenek nem is léteznek?