tg-cbmass-20121025

Indiánokról írni általában véve hálás feladat, hiszen a téma természeténél fogva, mindig akad egy kis egzotikum, vadregényes tájak, számunkra furcsa kinézetű és viselkedésű emberek. És mint nagy írónk ;-)) May Károly esete is bizonyítja, még csak el sem kell utazni az amerikai kontinensre, hogy a témáról bestsellereket írjunk.

Itt és most azonban természetesen nem a téma által felvillantott romantikus lehetőségek tárából szeretnénk meríteni, hanem egy egészen prózai kérdést feszegetnénk: honnan is érkeztek a mindkét Amerikát később meghódító legelső emberi "telepesek" és milyen úton jutottak el a kontinens(ek) legtávolabbi szegleteibe is.

Az aktuális és gondolom sokak által ismert jelenlegi közmegegyezés szerint, az első Homo sapiens-ek úgy 15-35,000 érkeztek meg a mai Alaszka területére, az akkor épp szárazlábbal is legyűrhető Bering-szoroson keresztül (a jégkorszak miatt a világtengerek szintje több méterrel alacsonyabb volt azidőben). Ezen a kánonon a legújabb kutatások sem változtatnak, sőt.

Az emberiség közös, afrikai eredtetét bizonyító genetikai és morfológiai adatok egyik közös jellemzője, hogy bármilyen jelleget vizsgálunk, a benne való változékonyság fokozatosan csökken, amint egyre távolabb kerülünk az emberiség "bölcsőjétől" (kvázi a mai K-Afrikától). E mögött az az egészen egyszerű logika áll, hogy a Föld benépesítése során mindig egy adott helyen élő emberi populáció egy töredéke állt tovább gazdagabb legelők és bővebb vadászmezők reményében. Így aztán sohasem a kiindulási területen élők teljes genetikai állománya jutott az új területekre, hanem csak egy kis része.

Ez figyelhető meg az észak- és dél-amerikai bennszülöttek viszonylatában is: ahogy távoldunk Alaszkától, egyre csökken a genetikai sokféleség, amely "mélypontját" Dél-Amerika keleti részén éri el. Ami érdekes, és új eredmény, az az, hogy ha a fenti mutatót vesszük kiindulásul, a csökkenés iránya azt mutatja, hogy a kontinensek meghódítása nem a szárazföldek belsejében, hanem a partok (különösen a nyugati part) mentén következett be, és innen csak később keveredtek egyes törzsek a szárazföld belsejébe (lásd bal oldalt, lent). Vagyis még a jégtakaró visszahúzódása előtt elindulhatott az alaszkai kezdőbázisról a déli irányú terjeszkedés, a partok mentén - mivel akkor a tengerszint alacsonyabb volt, ennek a vándorlásnak a régészeti nyomai ma sajnos valahol több méter víz alatt fekszenek.

Persze az említett genetikai gradiens még önmagában nem igazolná a szibériai eredetet, az viszont annál inkább, hogy ha több markert (ún. polimorfizmust) vizsgálunk, az amerikai törzsekhez legközelebb a Szibériában őshonos bennszülöttek állnak. Erre pedig a Bering-szoroson való átkelésnél, aligha van jobb magyarázat.

Akit pedig a genetikai markerek önmagukban nem győznek meg, annak ott van a genetikai fa átfedése a beszélt nyelvekkel (jobbra lent). Értelemszerűen a közös eredet nemcsak közös géneket, de többnyire közös kultúrát is jelent. Ez pedig jól követhető az indiánok esetében is: genetikailag rokon törzsek az esetek túlnyomó többségében rokon nyelveket beszélnek.