Húsevő vegák. Lehet, hogy hamarosan ez a ma még oximoronnak tetsző kifejezés köszönt vissza az újságok lapjairól. A biotechnológia fejlődésével ugyanis nemcsak arra nyílik lehetőség, hogy szervátültetésekhez "termeljünk" őssejtek segítségével labor edényekben szerveket, hanem arra is, hogy vaskos izomkötegeket (kvázi színhúst) hozzunk létre.

Bár az eljárás még nem teljesen kiforrott, vannak bíztató jelek, hogy néhány év múlva akár már a boltokban is találkozhatunk olyan felsállal, melynek a (genetikai) gazdája még valahol vígan legel. Így aztán túl lehet lépni a vegetariánus tábor nagy részének etikai dilemmáján (értsd: nem eszünk olyasmit, ami miatt le kell vágni aranyos bocikákat), hiszen megfelelő marha- (sertés, juh, csirke, stb.) őssejtvonalak izolálása után, fermentorokban állítható elő ipari mennyiségben a bélszín, mell és tarja.

S bár ettől még valószínűleg továbbra is megmarad a "háztáji" húsok (ínyenc ill. biotechnológiától idegenkedő) piaca, de az új technológiával talán könnyebben elkerülhetőek lesznek a fertőzések, megszűnnek a durván túlzsúfolt, ipari tenyésztésre berendezkedett állatfarmok, és akár arra is lehetőségünk nyílhat egy nap, hogy olcsón és bűntudat nélkül fogyasszunk koala hátszínt, orrszarvú csülköt vagy éppen jegesmedve talpat.

Forrás: The Economist - Technology Quarterly melléklete