Carl Zimmer egy érdekes kutatásra hívta fel a figyelmet a NYTimesban (akinek van ideje/lehetősége annak mindenképpen ajánlom az eredeti cikk elolvasását).
A kutatók 3-4 éves gyerekek és csimpánzok tanulási és logikai képességeit hasonlították össze. A feladat az volt, hogy egy átlátszó, vagy sötét műanyagdobozban levő tárgyat kellett megkaparintani a kísérleti alanyoknak. Eddig a dolog elég egyszerű ügy, a plusz csavar az volt, hogy a kísérletvezető először megmutatta a gyerek vagy csimpánz kísérleti alanyoknak, hogy hogyan kell kivenni a szóbanforgó objektumot a dobozból. Azonban nem csak egyszerűen kinyitotta az ajtót, hanem beiktatott néhány felesleges lépést is, például egy retesz tologatását (ami valójában a dobozon belül semmihez nem kacsolódott) ill. a doboz fedelének ütögetését, mielőtt meglépte volna a lényegi lépést. A kérdés az volt, hogy mennyiben utánozzák majd őt a gyerekek/majmok amikor meg kell kaparintsák a dobozban elhelyezett tárgyat.
Mint az várható volt amennyiben a doboz sötét volt, azaz nem látszott, hogy a retesz tologatás és doboz ütögetés tök felesleges, mert semmi kapcsolatban nincs az ajtó kinyitásával, mindkét kísérleti csoport hűen követte a kísérletvezető bemutatóját. A meglepetés akkor jött amikor átlátszó dobozra áltak át: míg a csimpánzok szinte kivétel nélkül rájöttek, hogy a bevezető kis gyakorlat nem szükséges az ajtó kinyitásához, a gyerekek 80%-a, bár nyilvánvalóan szintén látta, hogy a kezdeti performansz nincs semmilyen fizikai hatással az ajtó nyithatóságára, továbbra is lelkesen elvégezte a rituálét, annyi különbséggel, hogy egyre gyorsabban hajtotta végre az egyes lépéseit.
A feltételezés (elméletnek egy kicsit kevés még azért) az, hogy pont ez a nagyfokú imitációs hajlam tette az embereket különlegessé, mert hasznossá vált amikor elkezdődött az egyre összetettebb eszközök készítése. Azaz pont a majmolási hajlamunk az egyik olyan tulajdonságunk ami megkülönböztet bennünket a majmoktól ..;-))).