tg-cbmass-20121025

Ha párzásra kerül a sor, a madarak többsége - durván 97%-a - kénytelen beérni a végbél és az ivarutak közös nyílásának, a kloakának az összeszorításával. Ugyanis vagy nem rendelkeznek külön e célra szolgáló nemi szervvel (magyarán fallosszal), vagy pedig az annyira kicsi, hogy nem képes a testből kiemelkedni (ezt nevezi a szakirodalom phallus non protrudensnek).

A maradék 3%-ba eső madarak - amelyek egytől-egyig a kacsafélék közé tartoznak - azonban megmentik a szárnyasok becsületét. Ezeknek a fajoknak a gácsérjai nem ritkán akár testhosszukkal megegyező hosszúságú fallosszal is rendelkezhetnek - a jobboldali képen a jelenlegi "bajnok" látható, egy argentin kacsafaj (Oxyura vittata) egyik egyede, amely "testdíszének" 42.5 cm-es hossza egy lényegesen nagyobb testű állatnak is a becsületére válna (már ha gyarló emberi mértékkel mérünk ;-)). A dolog külön pikantériája az, hogy az ivarszerv minden ősszel elsorvad/eltűnik s tavasszal a hímek újra növesztik.

Miért ilyen különlegesek ezek a kacsafajok, mi lehet az az evolúciós erő, amely ilyen, már-már groteszk szerv kialakulását okozta? A jelek szerint ugyanaz a szexuális szelekció a ludas, amely a szarvasok agancsát és a pávák farokdíszét is alakította.

Jelen esetben a kulcs a szóbanforgó kacsafajok párzási szokásaiban rejlik: a hímek kifejezetten kedvelik a poligámiát és ilyen irányú vágyaiknak testi erőfölényük kihasználásával adnak nyomatékot. (Magyarán szegény tojókat folyamatosan megerőszakolják.) Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy bár a fizikai nyomás a nőstényeken van, az evolúciós igencsak a hímek oldalán: ui. erőszak ide, vagy oda, a nőstény genetikai állománya mindenképpen továbbadódik, míg a hímé nem feltétlenül. Ha valamelyik társa megelőzi, akkor minden igyekezete hiábavaló marad, a leendő kiskacsák apja nem ő lesz.

Az efajta koppanások megelőzésére indult be a "fegyverkezési verseny" a gácsérok között, s a győztés értelemszerűen az lesz, aki képes a nála gyorsabbak ivarsejtjeit kvázi kibányászni a nőstényből, illetve sajátjait minél mélyebbre juttatni. Ez nemcsak a nemi szervek meghosszabbodásával járt hosszú távon (hiszen azok a nagy falloszt létrehozó genetikai állomány jobb hatékonysággal adódik tovább), hanem azokon a Durex tervezőmérnökeit megszégyenítő tüskék ill. árkok kialakulásával is (ez utóbbiak végzik a kibányászást).

A magyarázatot ezzel sokan lezártnak is tekintették, hiszen logikailag stabil építménynek tűnik és hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg valakinek eszébe jutott megvizsgálni, hogy a kacsafajok nőstényeinek nem lehet-e netán valamilyen szerepe az evolúciós folyamatban. Mint kiderült, mi az hogy, nagyon is.

Lehet, hogy a nőstények látszólag passzív elviselői a nemi erőszaknak, de azért számukra sem teljesen közömbös, hogy ki lesz gyermekeik apja. Így a maguk igen cseles módján szabályozzák is ezt: a hüvelyük szabályos labirintussá vált, ahol a hívatlan vendégek könnyen eltévedhetnek. Zsákutcák és a fallosz görbületével ellentétes irányú ívek nehezítik a párzás közben megmerevedő hím nemiszerv dolgát és nem is eredménytelenül: a genetikai vizsgálatok szerint, csak az utódok töredéke (kb. 3%-a) fog olyan párzásból származni, ahol a nőstény előzőleg nem egyezett bele a légyottba. (A problémára egy másik, emberi megoldás, lényegesen több kellemetlenséget okoz az erőszakoskodónak...)

A történet egyetlen magyarázatot igényelő pontja, az a falloszok őszi elvesztése és tavaszi újranövesztése. Lehet, hogy energiatakarékosabb, ha a párzási időszakon kívül nincs jelen egy extra, energiaigényes szerv, vagy egyszerűen csak túl bonyolult lenne vigyázni rá a téli hónapok során. Sajnos ezen elméletek egyike sem könnyen tesztelhető, így lehet, hogy ez az igen érdekes információ nem áll majd a rendelkezésünkre egyhamar ;-)).

(A jobboldali képen egy kipreparált hüvely látható felül, alatta pedig ugyanazon fajhoz tartozó hím fallosza (a fekete csillag a gácsér heréjét jelöli).)

(Via Carl Zimmer blogja.)