tg-cbmass-20121025

Az elmúlt hetek túlhajtott búlvár-influenza mániája után, álljon itt egy kis valódi érdekesség.
Legutóbb arról írtam, hogy a H5N1, bár jelenlegi formájában emberre még nem kifejezetten veszélyes, de alamuszi módon úgy evolválódhat, hogy lassan-lassan összeszedi azokat a mutációkat, amelyektől pandémikus törzzsé változhat. Az eheti Science és Nature hasábjain párhuzamosan jelent meg két tanulmány, amelyek fiziológiásan is magyarázatot nyújtanak arra, hogy a jelenlegi vírus miért nem nagyon fertőző.
A szárnyas influenza nem egy ritka dolog, elsősorban a kacsák szeretik elkapni, de egy dologban mindenképpen különbözik az emberitől: szárnyas barátainkban gyakran emésztőrendszeri megbetegedést okoz. Mégpedig azért, mert az emésztőrendszerük sejtjeinek felületén egy speciális sziálsav (egy sejtfelszíni cukor) kombináció expresszálódik (SA2,3Gal), amelyhez a H5N1 előszeretettel kötődik. Amint arra a Nature-ben publikáló japán csoport rájött, ez a sziálsav kombináció az emberi légutaknak csak a legmélyén, a tüdőszövet sejtjeiben lelhető fel. A klasszikus humán influenza törzsek pont abból nyerik a virulenciájukat, hogy a könnyebben "elérhető" felső légutak sejtjeit fertőzik meg, ellenben itt, egy kicsit különböző cukor kombó lelhető a sejtek felszínén, a SA2,6Gal. Ez a különbség pedig épp elég ahhoz, hogy a vírus, jelenlegi formájában ártalmatlan legyen rájuk nézve. Ezt támasztja alá a holland kutatók eredménye is, akik azt mutatták ki, hogy a H5N1 szinte kizárólag csak az alsó légutak sejtjeit támadja meg.
És, hogy mi a tanulság? Hát, hogy egyelőre nincs ok a pánikkltésre. Meg az is, hogy a H5N1 jelenlegi formái ellen készített oltóanyagok max. a szárnyasoknak és a közelükben élőknek nyújthatnak védelmet, de ha egyszer kialakul majd az emberre veszélyes pandémikus törzs, az ellen koránt sem biztos, hogy védelmet tudnak nyújtani, hiszen azt már nem H5N1-nek fogják nevezni...

---

Shinya, K, Ebina, M, Yamada, S, Ono, M, Kasai, N, and Kawaoka, Y (2006) Avian and human flu viruses seem to target different regions of a patient's respiratory tract. Nature 440: 435-436.
van Riel, D, Munster, VJ, de Wit, E, Rimmelzwaan, GF, Fouchier, RAM, Osterhaus, ADME, and Kuiken, T (2006) H5N1 Virus attachment to lower respiratory tract. Science 23 March 2006: 11255481.

Legalább is PR szinten mindenképpen. Ugyanis Tasiék utóbbi akciója némi érvényt ad ennek a kritikának.

Ha pedig már furcsa ősgyíkokról esik szó: a Sharovipteryx mirabilis-t ugyan már bő harminc éve írták le, de egy kicsit még mindig misztikus. Ugyanis a pteroszauruszok ezen távoli és ősi rokona olyan "szárnnyal" rendelkezett, amely elsősorban a hátsó lábaira feszült rá és így egy "delta" alakú vitorlázó felületet hozott létre. A kérdés, hogy mi volt a mellső végtagokon, és mivel a kövület ezen része kevésbé részletesen örződött meg, számos ötlet született erre. A legfrissebb, ahol különböző aerodinamikai paramétereket is igyekeztek figyelembe venni egy már-már Concorde formájú gyíkot vizionál, amelynek a mellső lábain levő kis vitorla segített a manőverezésben, hasonlóan a canard-típusú repülőgépekhez.

A Sharovipteryx mirabilis repülőfelületének rekonstrukciója: (a) Sharov (1971), (b) Gans et al. (1987), (c) Wellnhofer (1991) és (d) az aktuális cikk szerzői szerint. A lépték 20 mm.

---

Dyke, GJ, Nudds, RL, and Rayner JMV (2006) Flight of Sharovipteryx mirabilis: the world’s first delta-winged glider. J Evol Bio (in press) doi:10.1111/j.1420-9101.2006.01105.x

Az AMNH kutatói által leírt új dinoszaurusz a maga nemében rekorder: a teljes testhosszhoz viszonyítva a leghosszabb nyakat tudhatja magáénak. A Titanosaurusokkal rokon Erketu ellisoni maradványai a góbi sivatagból kerültek elő, s a közel 8m hosszúságú nyak a testhossz bő egyharmadát tette ki. A hosszú nyak biztosított előnyöket (pl. magasan levő lombkoronák elérése), de hátrányokkal is járt: viselése komoly megterhlést jelentett a szervezetre. Éppen ezért olyan változások figyelhetők meg, amelyek könnyebbé tették a viselője életét: a csigolyákban légkamrák voltak és a nyak hosszán egy vastag ínszalag futott végig ami fokozta a merevségét, ezáltal kevesebb izommunkába került egyenesen tartani.

Legalább is ezt sugallja a Nature beszámolója szerint kanadai és floridai kutatók eredménye. A klasszikus pánspermia elmélet szerint, a Földi élet az űrből a meteoritokkal bolygónkra érkezett primitív organizmusokból ered. Ezt a gondolatmenetet fordították ki az említettek, azt vizsgálva, hogy pl. a Kréta végi hatalmas meteorit becsapódása során az űrbe kerülő anyag milyen eséllyel juttathatott el élő baktériumokat naprendszerünk azon égitestjeire (pl. a Szaturnusz Titán nevű holdjára, vagy a Jupiter Európájára), amelyek mai tudásunk szerint olyan körülményekkel rendelkezhetnek (valahol mélyen a jégtakarójuk alatt), amely esélyt adna a Földről érkező potyautasok számára a túléléshez. Az eredmények meglepőek: feltehetően 1:10.000-hez az esélye, hogy egy baktérium az eredeti becsapódás túléléséhez (ami milliós egyedszám mellett nem is rossz), ill. az ún. Chicxulub kráter kialakulását követő 5 millió évben közel 100 földi eredtű meteor csapódhatott az Európába, és kb 30 a Titánba. Már csak az marad a (nyitott) kérdés, hogy a nem éppen finom landolást is túlélhetnék-e a mikroorganizmusok? Mindenesetre, ennek fényében, ha az említett holdakon talán egyszer DNS alpú élet nyomaira bukkannánk, erősen valószínűsíthető lenne, hogy kialakulását a Földünkről érkező palackposta katalizálhatta valamikor....