tg-cbmass-20121025

Bár Elliot Aronson könyve egyértelműen rólunk, emberekről szól, egyre több bizonyíték kerül napvilágra arról, hogy közeli rokonaink, a csimpánzok is megérdemelnék ezt a megszólítást.
Az eheti Science hasábjain két cikk is foglalkozik az említett főemlősök szociális szokásaival. (Gyorsan leszögezném, hogy a "társas" többet jelent mint csapatban elő, hiszen akkor koránt sem lenne ilyen szűkös ez a klub. Jelen esetben olyan viszonyra alkalmaznám, amely tudatosan választott és vállalt.) Az első cikkből [1] arra derül fény, hogy olyan feladattal szembesülve amelyet nem tudnak egyedül megoldani, a csimpánzok, hozzánk hasonlóan segítségért folyamodnak. A feladat egyszerű: a ketrec rácsain kívül, kartávolságnál távolabb van egy léc rajta gyümölcsökkel és ezt kell megkaparintani. A lécen levő két kampón egy kötél fut keresztül, amelynek mindkét vége a ketrecben van. Ezeket egyszerre meghúzva a léc elérhető közelségbe kerül, de ha csak egyik végét húzza meg a kísérleti alany, akkor hoppon marad, mert az kijön a hurkokból. Amennyiben a kötél két végét a kutatók úgy helyezték el, hogy egyetlen majom képes mindkettőt elérni, a csimpánzok boldogan magukhoz húzták a tálat és beburkolták a rajta levő ételeket, ám amennyiben egyedül képtelenek voltak a kötél mindkét végét megmarkolni, egy szomszédos ketrecből átengedték valamelyik társukat, hogy közösen oldják meg a feladatot. (Itt egy rövid filmecske a kísérletről.) Ami még érdekesebb, hogy a majmok élesen emlékeztek, mely társaik bizonyultak hatékonyak partnernek és melyek nem, s legközelebb, ha választhattak köztük, szinte minden egyes esetben a hatékonyabb társ mellett döntöttek.

A második cikk [2] 1-2 éves (vagyis szóbeli kommunikációra még gyakran képtelen) gyerekek illetve csimpánzok altruisztikus szokásait (vagyis önzetlen segítőkészségét) vizsgálta. A kísérletek során egy felnőtt/a gondozó elejtett egy tárgyat és úgy tett mintha nem tudná elérni. Annak ellenére, hogy szóbeli kommunikáció egyik esetben sem volt, mind a gyerekek (video), mind a csimpánzok (video) segítőkésznek bizonyultak, bár egyik esetben sem járt jutalom a segítségért. (A tényszerűség kedvéért: "mi" azért jobban szerepeltünk, mert a majmokkal ellentétben a gyerekek nem csak ismerősnek segítettek és lényegesen hatékonyabbak is voltak. ;-)) Egyesek szerint ez az altruista vonás lehetett az egyik fontos összetevő, amely az emberi társadalom sikerességét is megalapozta, hiszen kalákában könnyebb jelentős dolgokat teljesíteni, mint egyedül.

---

[1] Melis AP, Hare B, Tomasello M. (2006) Chimpanzees recruit the best collaborators. Science 311: 1297-300.
[2] Warneken F, Tomasello M. (2006) Altruistic helping in human infants and young chimpanzees. Science 311: 1301-1303.

és fel is tette az internetre. (A hossz okán az olvasás megkezdése előtt ajánlom ropi és üdítő bekészítését. ;-))
Válasz természetesen lesz, ha jól saccolom a rám váró egyéb feladatokat, akkor kb. 4-5 héten belül.

Időnként trivialitásnak tetsző dolgokról is érdemes szót ejteni, ha igazolást nyernek azért, ha nem akkor meg azért (meg egyébként is valamivel ki kell tölteni a blogot ;-)). Valahol mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a közös vezetéknév (főleg ha ritka) a névrokonságon túl valóban közös ősöket is sejtethet. Ennek járt utánna egy brit csoport, amelynek tagjai 150 angol vezetéknév tulajdonosainak haplotípusát vizsgálták meg.
A vezetéknevek apai ágon öröklődnek és ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy apáról fiúra a becses Y kromoszómán túl is garantáltan száll valami. Utóbbi, hasonlóan a mitokondriális DNS-hez, remek lehetőséget nyújt leszármazási viszonyok feltárására (a különbség az, hogy a mitokondriális genom az anyai ág térképezésére alklamas), hiszen Y kromoszómából csak egy fordul elő, így nem kell bosszankodni az ivarsejtek keletkezésekor bekövetkező rekombináció géncserélgető hatásán. Minden Y kromoszómán előfordulnak olyan szakaszok amelyek a nagyobb populációban kisebb változásokat hordoznak. De ezek a változások és különösen kombinációik (ezek alkotják az ún haplotípusokat) elég hűen adódnak tovább, így minnél több ilyen szakasz egyezik meg két vizsgált férfiben, annál nagyobb a vérrokonság valószínűsége (hasonló elven működnek az apasági vizsgálatok is, bár ott nem csak az Y kromoszómát vizslantják).
A szóbanforgó kutatás eredménye szerint a névrokonság esetén 14%-al több az esélye a vérrokonságnak, mint két különböző vezetéknevű egyén esetén (ez talán nem tűnik soknak, de statisztikailag már igen jelentős), és minnél ritkább a név ez az esély annál nagyobb. Vagyis amennyiben becsben őrzött okiratainkon egy ritka vezetéknév tetszeleg, érdemes végignyálazni a telefonkönyvet rég elveszettnek hitt nagybácsik után kutatva...
(Igen, most leírtam a spanyolviasz feltalálását... ;-))

---

King, TE, Ballereau, SJ, Schürer, KE, and Jobling MA (2006) Genetic Signatures of Coancestry within Surnames Current Biology 16(4),384-388.

..re jó? A kérdés nem egyszerű és már hosszú ideje foglalkoztatja a biológusok fantáziáját. Hiszen, amennyiben egy élőlény sikeressége (fitnessze) utódai számában mérhető, akkor az ivartalanul (pl. partenogenezissel) szaporodó fajok (ahol minden egyed kvázi nőstény) lényeges előnyt képviselnek az ivarosan szapordó társaikkal szemben: nem kell stresszelni a párválasztással, nem kell energiát ölni az udvarlásba, s az utódok mindegyike garantáltan maga is nagyon sok utódot fog létrehozni. És mégis, valamiért a szex sikere az élővilágban vitathatatlan, azaz valamilyen konkrét előnyt kell nyújtson gyakorlóinak.
Ilyen előny lehet pl. az előnyös mutációk gyors elterjesztése egy populáción belül. Hiszen egy-egy valóban hasznos mutáció kis valószínűséggel jelenik meg, így az ivartalanul, azaz aszexuálisan szaporodó fajokban hosszú időbe telik, amíg a hasznos "A" mutáció után megjelenik a hasznos "B" mutáció, stb. Ezzel elentétben ivaros (szexuális) szaporodás esetén a különböző mutációk különböző egyedekben is megjelenhetnek, majd szaporodáskor genetikai állományok keveredése révén gyorsan együttesen tünhetnek fel az utódokban.

Ugyanakkor a mutációk zöme nem előnyös, hanem kifejezetten hátrányos. Ezek kiküszöbölésére is lehetőséget nyújthat a szex, és ezt a folyamatot sikerült az Indiana University kutatóinak dokumentálnia. A közönséges vizibolha (Daphnia pulex) esetében léteznek mind szexuálisan, mind aszexuálisan szaporodó populációk. Érdekes módon utóbbiakban kb. 4x több  aminosav-változást okozó (és ezért az esetek elsöprő többségében káros) mutáció halmozódik fel néhány generáció alatt mint szexuálisan szaporodó társaikban. Ez, ha belegondolunk nem teljesen meglepő, hiszen ivartalan szaporodás esetén, ami elromlott azt nincs hogyan kijavítani és a káros mutációk folyamatoan gyülekezni fognak (míg az adott vonal ki nem pusztul), ellenben ivaros szaporodáskor van rá esély, hogy ha az egyik szülőben elő is fordul a káros mutáció, mivel a másik szülőben nincs jelen, az utód az adott gén legalább egy működő változatát fogja hordozni. Azaz, amint a cikket közlő Science kommentátora megjegyzi: ebben az értelemben a férfiak azért létezhetnek, hogy segítsék a nőket káros mutációiktól megszabadulni.

---

S. Paland, M. Lynch (2006) Transitions to Asexuality Result in Excess Amino Acid Substitutions Science 311, 990.

Az alábbiakban ismertetett cikk ugyan nem biológiai témájú, mégis elég érdekes, hiszen a konklúzió, miszerint a túl sok tudatos gondolkodás káros hatással lehet a komplex problémák kezelésére, számunkra sem elhanyagolható. Az amszterdami egyetemen dolgozó kutatók négy frappáns kisérlet alapján állítják, hogy míg egyszerű problémák esetén érdemes tudatosan átgondolni a problémát, az összetett, több paraméter együttes mérlegelését kívánó döntéseket jobb a tudatallatira hagyni. (1)

A hipotézis szerint a tudatos mérlegelés véges kapacitású, ezért viszonylag egyszerű kérdések eldöntésére ugyan jól alkalmas, összetettebb döntések esetén viszont hatásfoka erősen lecsökken. Ezzel szemben a tudatalatti mérlegelés kapacitása végtelen, így alkalmazása összetett problémák megoldása esetén jobb eredményhez vezet.

Az egyik kísérlet során a kutatók által megkérdezett önkénteseknek 4 képzeletbeli autó közül kellett kiválasztani a legjobbat. Az egyes autókhoz különböző kitalált tulajdonságokat rendeltek, mint például a fogyasztás vagy a belső tér tágassága, és mindig volt egy legjobb autó, amihez a legtöbb jó tulajdonság tartozott. Az egyszerű modelben csupán 4, a komplex modelben már 12 tulajdonságot kellett egyszerre mérlegelni. A tudatallati segítségével gondolkodók csoportjának a rendelkezésre álló 4 perc gondolkodási idő alatt anagrammákat kellett megoldaniuk, így nem koncentrálhattak tudatosan a legjobb autó kiválasztására. Egyszerű döntés (4 tulajdonság) esetén a tudatosan gondolkodók értek el jobb eredményt, ők választották ki nagyobb arányban a legjobb autót. Ha azonban már 12 tulajdonságot kellett együttesen mérlegelni (ami valószínűleg még mindig elmarad a hasonló valós szituáció komplexitásától), nagy meglepetésre a tudatos gondolkodók közül jóval kevesebben voltak képesek a legjobb autó kiválasztására, mint a tudatallatti segítségével gondolkodók.

Egy másik kísérletben igazi vásárlók elégedettségét vizsgálták, annak függvényében, hogy mennyit gondolkodtak egyes áru megvétele előtt. A kutatók itt a túlnyomórészt egyszerű árukat (ruhaneműt, konyhai kiegészítőket) forgalmazó Bijenkorf áruház vásárlóit hasonlították össze a kísérlet szerint összetett termékeket árusító IKEA-val. A kijáratnál megkérdezték a vásárlókat, hogy mennyit gondolkodtak az egyes áruk megvétele előtt. Az időtartam alapján tudatos és tudatalatti csoportra osztották a vásárlókat, úgy érvelvén, hogy aki kevesebbet gondolkodik tudatosan, az többet fog tudatalatt. (számomra ez elsőre nem annyira egyértelmű, de nem is vagyok pszichológus) Pár héttel később telefonon megkérdezték ugyanazokat a vásárlókat, hogy mennyire elégedettek a vásárolt portékával. A laborkísérleteknek megfelelően itt is azt tapasztalták, hogy egyszerű döntés esetén (Bijenkorf) a tudatos gondolkodók voltak elégedettebbek döntésükkel, míg összetettebb döntés (IKEA) alkalmával a tudatosan rövidebb ideig gondolkodók. Ergo, komplex döntések esetén nem érdemes sokat rágódni, bizzuk a döntést tudatalattinkra, vagyis hallgassunk a megérzésünkre.

A cikk igen érdekes és tanulságos, biológus lévén mégsem bírok elmenni amellett, hogy az emberi populáció közismerten igen heterogén, így mindannyian ismerünk olyan embereket, akik mindent százszor megrágnak, illetve olyanokat, akik rövid időn belül képesek döntést hozni. A könnyen döntéseket hozók általában később sem rágódnak döntésük helyességén, így nyilván elégedettebbek döntésükkel. Az is elképzelhető, hogy körükben erősebb a kognitív disszonancia csökkentésére irányuló magatartás, hogy dolphin kolléga kedvenc szakkifejezésével éljek.

És hogy a cikkből mi a tanulság a végzős PhD-sek munkabeosztására nézve? Ezt kérem mindenki vonja le egyénileg.

---

[1] Ap Dijksterhuis, Maarten W. Bos, Loran F. Nordgren, and Rick B. van Baaren (2006) On Making the Right Choice: The Deliberation-Without-Attention Effec Science 17 February 2006: 1005-1007.