tg-cbmass-20121025

Nagy felhajtás és média-csinnadratta közepette, a kentuckyi Petersburgban hétfőn megnyílt a Creation Museum. A 27 millió dolláros létesítményt az ausztrál származású Ken Ham által gründolt és vezetett Answers in Genesis (AiG) nevű szervezet finanszírozta, amely arról közismert, hogy a Bibliát szószerint értelmező (a szervezet egyik mottója: "Upholding the Authority of the Bilble from the Very First Verse") ún. Young-Earth kreacionisták (YEC) gyűjtőmozgalma .

A közel öt és félezer négyzetméteren elhelyezkedő komplexum az első fényképes beszámolók alapján (ahonnan a post illusztrációi is származnak) egy művészileg egészen impozáns panoptikumnak tűnik, ami azért a belefeccelt milliók illetve a tervező személye (az illető tervezte a Universal Studios vidámparkjának néhány részét) alapján azért nem meglepő. De itt kábé ki is merülnek a pozitívumok, hiszen a célfunkciójára, azaz az élet eredetének tudományos szintű bemutatására, nem túl meglepő módon, a "múzeum" teljesen alkalmatlan.

Ez persze várható volt, hiszen az AiG dogmatizmusa úgy általában képtelenné teszi őket bármilyen normális vitára és ez a vaskalaposság vastagon rányomja a bélyegét a showra. Az nem lehet hogy a Föld 4.5 milliárd éves (a kormeghatározási módszerek biztos tévednek), de az bezzeg nem igényel semminemű bizonyítást, hogy a Feljebbvaló kvázi 6000 éve, hatszor 24 óra alatt létrehozta az egész Világmindenséget, Ádámostól, kígyóstól.

Láthatóan az sem okoz álmatlan éjszakákat Haméknek, hogy a legkésőbbi dinoszaurusz és a legkorábbi ember maradványok soha nem fordulnak elő azonos rétegekben: a Teremtés azt jelenti, hogy az ember és a T-rex békésen éldegélt egymás mellett az Édenkertben (hiszen, mint az "köztudott" a Tyrannosaurus akkortájt növényevő volt), illetve a kiűzetés után azon kívül is kénytelenek voltak egymás társaságát elviselni. (A YEC számára a dinoszauruszok kihalása egyébként egy érezhetően feszélyező kérdés: a félhivatalos verzió szerint alapvetően a dinók kihaltak az Özönvízkor - hogy pl. egy Ichthyosaurus számára ez miért lett volna végzetes, arról nem szól a fáma -, kivéve persze azok amelyek nem és felfértek Noé bárkájára - ezek lettek a középkori történelem sárkányai.)

Apropó ember: hát nyilván ez a kiállítás alfája és omegája, a legkényesebb kérdés: hogyan kerültünk mi ide és izé, mik is ezek a zavaró Australopithecus fosszíliák. Mint az alábbi ábra mutatja, a megoldás pofonegyszerű: az emberszabású majmok egy kicsit evolválgattak ugyan és az özönvíz után létrehozták pl Lucyt, de mi emberek soha nem változtunk egy fikarcnyit sem. (Az esetleges fosszíliák, amelyek túlságosan emberszerűek ahhoz, hogy szegény majmokra lehetne tukmálni, de nem elég emberszerűek hozzánk képest, azok értelemszerűen "deformált", nyomorék H. sapiensek - azzal pedig, hogy adott korból csak nyomik kerülnek elő, egészséges emberek pedig nem, ne tessenek foglalkozni.)

Szóval a "múzeum" inkább amolyan drága YEC vidámpark, ahol tudományosnak tetsző hablattyal boldogítják a régi motoros kreacionistákat és próbálják meggyőzni az újakat. (Remélhetőleg mindeközben elkerülik a másik hasonló létesítmény, a Dinosaur Adventure Land alapítójának szomorú sorsát.) Az pedig számunkra, a (fújjj!) anti-kreacionista tábor tagjai számára kihívás, hogy ez utóbbi tevékenységük kudarcba fulladjon, s elmagyarázzuk az embereknek miért képtelenség, amit az AiG kortestevékenysége sugallni próbál. A Pharyngulán már hozzá is kezdtek. 

Az állatvilágban nem teljesen szokatlan, ha a nőstények párzás után hosszabb-rövidebb ideig tárolják partnerük ivarsejtjeit, s csak akkor engedik össze saját petesejtjeikkel, ha elérkezetnek látják az időt az utódnemzésre. Hogy pontosan mennyi ideig valósítható meg a spermatárolás (ami egy trükkös folyamat, révén a hímivarsejtek igencsak energiaigényesek), fajonként változik: néhány naptól, néhány hónapig terjedhet. A pörölycápáknál a leghosszabb feljegyzett ilyen idő kb. öt hónap, ezért aztán nem kis fejtörést okozott, amikor 2001-ben egy floridai állatkert egyik fiatal cápanősténye (amelyet minimum két évvel ivarérettsége előtt ejtettek fogságba), három év dokumentált szexuális absztinencia után egy cápalányt hozott világra.

Ki lehetett az apa, vagy volt-e egyáltalán apa a képben? Utóbbi kérdés azért is vetődik fel, mert a legtöbb gerinces állatcsoportban nem ismeretlen a parthenogenezis (azaz szűznemzés) jelensége. A cápákat is magukba foglaló porcoshalak (Chondrichthyes) azonban épp a kivételek közé tartozotak (eddig), így annak eldöntésére, hogy mi is történt genetikai vizsgálatnak vetették alá az utódot (illetve azt ami maradt szegényből, ui. a történet nem happy-endes: néhány órával a születése után az akvárium valamelyik más lakója elpusztította).

Az eredmények egyértelműen a parthenogenezist támasztották alá: a kis cápa lényegében anyja genetikai állományának felét duplázta meg magában. Ez elsőre furcsán hangzik, de ha felidézzük, hogy miképpen zajlik az ivarsejtek képződése azonnal értelmet nyer: a folyamat utolsó lépésében egy számfelező osztódás (meiózis) zajlik le, s az ennek eredményeképpen létrejövő petesejt már csak az eredeti genetikai állomány felét, azaz minden kromoszómapár csak egyik tagját hordozza ("magyarán" egy haploid sejt lesz). Normális esetben ilyenkor a hasonlóan haploid hím ivarsejttel egyesülve egy teljes genetikai állományú (azaz diploid) zigótát hoznak létre, amely aztán osztódgatva létrehozza az embriót.

Parthenogenezis esetén a haploid petesejt valamilyen (pontosan nem ismert) hatásra hirtelen megduplázza a saját kromoszómáit és így létrehoz egy diploid sejtet, ami aztán ugyanúgy mint egy "normális" diploid sejt osztódni kezd. A folyamat egyik hozadéka, hogy értelemszerűen csak a homozigótás-nem jöhet létre belőle: pörölycápáknál (itt, hasonlóan az emberhez XX a nőstény, XY pedig a hím genotípusa) nőstény, a ZW nem-meghatározási rendszert követő hüllőknél pedig hím.

A parthenogenezis bármennyire is praktikusnak tűnik, igazából kényszermegoldás: ugyanis értelemszerűen, mint az aszexuális szaporodás többi formája hátrányokkal jár, hiszen a káros mutációk gyorsabban halmozódhatnak fel, a hasznosak pedig nehezebben terjedhetnek el. Arra jó, hogy a populáció létezésének napjait egy picit meghosszabbítsa (amíg végre be nem fut egy hím), de hosszú távon nem menti meg őket. Nem véletlen, hogy nem ismerünk ősi parthenogenetikus fajokat, csak fiatalokat....

Az elején írtam, hogy a legtöbb gernices csoportban már dokumentáltak parthenogenezist, a porcoshalak ilyen szempontból különcök valtak. A másik csoport, mi magunk emlősök vagyunk, de egy apró mechanisztikus okból kifolyólag nem is tűnik valószínűnek, hogy a közeljövőben emlős-szűznemzésről olvashassunk. Ez azok pedig, az ún. "imprintig", ami miatt mind az anyai, mind az apai genom egy jelentős része képtelen átíródásra az embriogenezis korai szakaszában. Márpedig mindkettőre szükség van, így hiába is történne meg a haploid-diploid átalakulás, a két azonos imprintinget hordozó anyai félgenom nem lenne képes a teljes fejlődési program lefuttatására.

Nemhiszemhanemlátom, a "Kormányzati Tanácsadó Jósda" (sic!!!) jelentése az augusztus 20-i viharról:

"Az alkalmazott „viharcsináló” módszer lényege, hogy átviteli mágiával, pszichotronikai eszközökkel még a rendezvény elõtt olyan negatív gondolatokat, gonoszságokat szuggeráltak az ünnepség résztvevõire, amely negatív gondolat társulva a tömeg hatalmas energiájával, ünnepi hangulatával, képes volt ilyen paranormál jelenség kiváltásához."

Csak azt felejtette el Szilvásy Péter hozzá tenni, hogy ez csak Magyarországon lehetséges (esetleg Japánban) mert nekünk kilenccer csavarodott déjenesünk van. Az. Lehet, hogy a hülyeség határai a végtelenbe nyúlnak...?

(via Index)

Elment ő is, az abiogenezis egyik nagyja, a klasszikus Miller-Urey kísérlet kiötlője. 1953-as cikke, amelyben leírta, hogy víz, metán, ammónia és hidrogén (csupa szervetlen vegyület) rotyogtatásával és elektromos kisűlésekkel való bombázásával aminosavak állíthatók elő, ma is az életeredet kutatás (ami, jobb tisztázni, mert gyakran ad félreértésekre okot, nem ua. mint az evolúció...) egyik alapművének számít.

A járványok a történelem színházának alulbecsült szereplői: ezzel a gondolattal foglalható össze Jared Diamond 1997-es a "Háborúk, járványok, technikák" című sikerművének egyik kulcsgondolata. A szemmel láthatalan, de az emberi szervezetre adott esetben végzetes kis kórokozók már az jóval a felfedezésük előtt aktív szerepet játszottak kontinensek meghódításában, vagy éppen hódítások meghiúsulásában, mint azt Napóleon is megtapasztalhatta az oroszországi hadjáratának végén.

De mi ezeknek az emberi fertőző betegségeknek az eredete, hogyan jöttek létre? Mindig velünk voltak az őket kiváltó kórokózók, vagy csak jóval az emberi faj kialakulása után döntöttek úgy, hogy a Homo sapiens is megfelelő inkubátorok lehet számukra?

A válaszok ma még nem egyértelműek, de az említett könyv megjelenése óta eltelt tíz év során rengeteg új ismeretre tettünk szert, ezeket próbálja most Diamond a Nature-ben összegezni.

És úgy tűnik, hogy a talán a malária kivételével (amelynek eredete még vitatott: bár kétségtelen, hogy a madaraktól származik, de az még nem tisztázott, hogy már az emberek és csimpánzok közös ősében is jelen volt, vagy sem) legpusztítóbb nyavajáink szinte egytől-egyig állatoktól, pontosabban óvilági (Eurázsia + Afrika) állatoktól származnak. Utóbbiak között három nagy forrást lehet beazonosítani:

• a főemlősöket, különös tekintettel az emberszabású majmokra: bár a vadonban ezekkel viszonylag ritkán kerülnek kontaktusba az emberek, de a nagyfokú genetikai hasonlóság miatt különleges nyavajáik mégis könnyen adaptálódnak ránk (pl. HIV és hepatitis B);
• a háziasított állatokat: tőlük nagy a genetikai távolság, de mivel nagy számú, emberekkel folyamatos kontaktusban levő közösségekben élnek, mégis gyakran van rá példa, hogy betegségeik "humanizálódnak" (pl. torokgyík, influenza A, mumpsz, kanyaró, tuberkulózis, szamárköhögés, himlő);
• végül a környezetünkben élő élősködőket, például patkányokat: a logika ua., mint a háziállatok esetében, bár ez esetben mi nem törekszünk a közelségre, sőt... (pl. kiütéses tífusz és pestis).

Van néhány eset, ahol még nem teljesen tisztázott az eredet: rózsahimlő, szifilisz, tetanusz és hastífusz, de ennek ellenére a trend elég jól látszik.

Külön említésre kívánkozik, hogy különösen a mérsékelt égövre jellemző fertőző betegségek ún. "tömeg-járvány megbetegedések" (crowd epidemic disease), ahol a kórokozó fennmaradásához nagy számú, relatíve kis helyen élő embertömegre van szükség, ami egyértelművé teszi, hogy ezek a betegségek nem alakulhattak ki a mezőgazdaság megjelenése előtt (kvázi 11,000 éve), hiszen addig nem léteztek ilyen kritikus méretű települések (vagy települések, úgy egyáltalán).

Egy-egy betegség emberre való átterjedése azért nem történik ripsz-ropsz, néhány pillanat alatt, ez egy hosszú folyamat, amelynek során a kórokozó fokozatosan sajátítja el az emberi szövetekben való fennmaradás és szaporodós csínyját-bínyját. Diamond szerint öt lépésre bontható a folyamat: az elsőben a kórokozó csak állatokban él; a másodikban már képes átterjedni az emberre, de még képtelen emberek között terjedni (pl. veszettség, antrax, West Nile vírus); a harmadikban már néhány ciklust az emberekben is lehúz, de igazi otthona még az állat-gazdafaj (pl. ebola, Marburg vírus). A negyedik szakaszban aztán már édesmindegy a pathogén számára, hogy állatban vagy emberben van (pl. dengue-kór, sárgaláz, Chagas kór, influenza a, kolera, tífusz, álomkór), míg végül az ötödik lépésben elszakad eredeti gazdájától és teljesen az emberre specializálódik (pl. HIV, mumpsz, kanyaró, himlő, szifilisz).

Ez az osztályozás nemcsak tudományos szempontból érdekes (sőt, nem elsősorban abból), hanem nagyon komoly praktikus vonatkozásai vannak: naivság lenne azt hinni, hogy a különböző kórokózók molekuláris evolúciója hirtelen leállt volna napjainkban. Mint a SARS esete is mutatta, számos kórokozó képes továbblépni a láncban, nagyon komoly veszélyeket hordozva egy olyan világban, ahol New Yorkot és Szingapúrt csak egyy 11 órás repülőút választja el. És számos harmadik fázisú kórokozó képes lehet és talán lesz is tömeges pusztítást végbevinni, ha egy mutáció révén átlép a következő fázisba.

Ezért lenne fontos, hogy több figyelmet fordítsunk azokra az emberekre, akik folyamatos kontaktusban vannak az ilyen harmadik fázisú pathogének hordozójának számító állatokkal: ők lesznek az elsők akaratlanul is, akiken egy esetleges új járvány jelentkezni fog. Ezen emberek többsége fejlődő országban élő egyszerű pásztor, vagy nomád vadász, így saját érdekérvényesítő képességük gyakorlatilag nem létezik. Mégis, a saját jól megfontolt érdekünk is azt kívánja, hogy valamiképpen ők is rendszeres szűrőviszgálatnak legyenek kitéve, mert csak így lesz elkerülhető (vagy minimalizálható) egy globális gebasz.

(Az első illusztráció Arnold Boecklin "A pestis" c. képének részlete.)