Az egyik legismertebb amerikai tudományos újságíró, Carl Zimmer ír a blogjában az ausztrál Brian G. Fry legutóbbi kutatásáról, ami múlt héten került fel a Nature honlapjára [1]. Fry különböző hüllők mérgeit tanulmányozza és ez alapján jutott a felismerésre, hogy a méreg kiválasztás a kígyók megjelenése elött meglévő hüllő-tulajdonság, amely ennek megfelelően a kígyók testvér csoportjaiban is jelen van (mint azt a mellékelt ábra is mutatja). (A kígyók mérgek területén mutatott kreativitása azonban így sem lebecsülendő, hiszen a Serpentes ág kb. 17 máshol nem található méregfajta büszke tulajdonosának mondhatja magát.)

Amiért még szintén érdemes a fenti ábrán egy kicsit elmélázni, az az, hogy a Varanidae csoportba beletartoznak a komodói sárkányok. A népi (és nemcsak) bölcsesség márpedig azt tartotta ezekről, hogy harapásuk azért veszélyes, mert erős bakteriális fertőzést okoz, ami halálos lehet. (Nem tudom kiűzni a fejemből Koestler "A vakvéletlen gyökerei"-t, mert épp szombaton az American Museum of Natural History (AMNH) hüllő termében levő kitömött óriásgyíkok előtt elmélkedtünk kineto kollegával arról, hogy egy ilyen megharap és jön a szepszis... ;-)) Mint az Aetiology bloggere rámutat, a cikk alapján nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen a varánuszoknak is van mérge. S valóban, Fry a cikkben maga is utal rá, hogy a komodói sárkány harapása perceken eblül hasító fájdalmat, erős duzzadást, véralvadásbeli zavarokat és szédülést okoz, amelyek nem bakteriális fertőzésre (ennyi idő arra nem is elég), hanem aktív méregre utalnak.


[1] Fry BG, Vidal N, Norman JA, Vonk FJ, Scheib H, Ramjan SF, Kuruppu S, Fung K, Blair Hedges S, Richardson MK, Hodgson WC, Ignjatovic V, Summerhayes R, Kochva E. (2005) Early evolution of the venom system in lizards and snakes. Nature 2005 Nov 16; [Epub ahead of print]