(primavis kollega vendégposztja következik)

Az ÉK- Kinában található Liaoning tartomány tollas dinoszauru-szokról már  világszerte ismert mezozoikumi lelőhelyei újabb „csodalényt” szolgáltattak. Ráadásul  ez jóval idősebb is az eddigi leleteknél, hiszen korát 155-159 millió évre becsülik.

A majdnem komplett csontvázú, holló méretű s szinte teljesen tollakkal borított maradvány az Anchiornis huxleyi nevet kapta és a Liaoning Őslénytani Múzeum tulajdonát képezi.

Lelőhelye Daxishan településen található (Jianchang megye) és a Tiaojishan Formációhoz tartozik. Ez utóbbit a Középső-Jura – Felső-Jura  határára helyezik, s a lelet is a Felső-Jura legalsó emeletének (Oxfordi) felel meg. Tehát valamennyivel idősebb a közismert bajorországi solnhofeni palarétegek koránál, amelyeket kb. 150 millió évre becsülnek (Tithoni emelet) s amelyekből az első Archaeopteryx leletek származnak.

Az új tollas lény rendkívüli hasonlatosságot mutat a nála jóval fiatalabb (125 millió éves) Microraptor-ral, elsősorban az alsó végtag tollakkal való borítottságát illetően.

Csonttani jellegzetességeit illetően a Troodontiákhoz sorolandó, számos hasonlóságot mutatva a Dromaeosauridákkal, de az Archaeopteryx-el is.

Tollazatát  tekintve, a felső végtag autopódiumán (=manus, vagyis kéz) 11, a lábszárcsonton 12-13, míg a „csüdön” 10-11 nagy tollra emlékeztető képződmény található. S természetesen, a hosszú farok tájékot is nagyjából hasonló tollak szegélyezik.

A „szárnyon”  levő „evezőtollak” vitorlái a Micoraptor-nél és az Archaeopteryx-nél találhatóakkal szemben nem aszimmetrikusak és az I-rendűek hosszabbak, mint a II-rendűek (a kézen lévőket az alkaron elhelyezkedőkhöz viszonyítva). Hasonló tollak találhatóak az alsó végtagon is. A lábszáron levők hosszabbak lévén, mint a lábközépcsonton („csüd”) található s arra merőleges elhelyezkedők. Hasonló, de jóval rövidebb tollak borítják az ujjakat is, egészen a karmokig. Ez is egyedi jelleg és ismeretlen a többi tollas dinoszaurusznál.

Pihe- és pehelyszerű tollak  találhatóak a test többi részén, a többi tollas dinoszauruszhoz hasonlóan.

A jellegek alapján a szerzők a leletet az ősi Dromaeosauridákhoz  és azoknak is az ősi Troodontia-típusához sorolják. Szerintük az előbbi csoport közös tőről fakadna a madarakhoz vezető Archaeornithes csoporttal. (ld. kladogram)

A cikk természetesen nem maradt visszhang nélkül és a folyóirat legújabb számában Lawrence Witmer máris siet kijelenteni, hogy ez a lelet is bizonyítja a madarak dinoszauruszokból való eredetét. Ez természetesen akkor lenne igaz, ha az Archaeopteryx, amelyet a dinoszaurusz-madár eredet hívei konzekvensen madárnak tartanak, tényleg az is lenne. Csak hát, mint már a „Madarak” poszthoz csatolt tanulmányomban kifejtettem, ez egyre kevésbé tűnik valószínűnek.

Mindenesetre, az Anchiornis felfedezése ismét  bizonyítja, hogy a teropodák közt nemcsak a Rex-hez hasonló óriás ragadozók, hanem apró termetűek is voltak*, valamint azt is, hogy a tollazat igen hamar megjelent  az állatvilágban, ráadásul a hüllők nem is csak egy csoportjánál. Mivel a tollazat funkciói hasonlóak kellett legyenek (védelem, hőszabályozás, költés, ivari kétalakúság biztosítása), nincs miért csodálkozni azon, hogy megjelenési formái sem különböznek jelentősen. Természetesen, lehet következtetni a hosszabb, gerinccel ellátott, evezőtollakhoz hasonló képletekből a repülési képességekre is, de tudomásul kellene venni, hogy azokhoz a tollakon kívül más jellegek létére is szükség van. Valamennyi kistermetű, hosszú tollképletekkel fedett végtagú, dinoszaurusz-típus képes lehetett persze sikló-vitorlázó repülésre, de a valódi madarakra jellemző aktív repüléshez már több kell. De ezeket a csonttani (hiszen a zsigerekre nem hivatkozhatunk, mivel nem maradtak fenn) jellegeket  egyetlen tollas dinoszaurusznál, de még az Archaeopteryx-nél sem találjuk meg. Viszont már megvannak a legalsó krétából (144 millió évtől) már ismert valódi madaraknál (Ornithurae-Neornithes).

Mindebből , bárki levonhatja a megfelelő konklúziókat!

(* dolphin megj.: a közelmúltban előkerült "mini T-Rex" arra enged következtetni, hogy a Rex-vonal esetében a megnagyobbodott testméret csak később szerzett jelleg.)
Witmer, LM (2009) Palaeontology: Feathered dinosaurs in a tangle. Nature 461: 601-602.
Hu D, Hou L, Zhang L, Xu X (2009) A pre-Archaeopteryx troodontid theropod from China with long feathers on the metatarsus. Nature 461: 640-643.