Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Influenza-para - 2

Jula hívta fel a figyelmemet, hogy az Élet és Tudományban a napokban jelent meg Berencsi Györgyék cikke a H5N1-ről, "Új időknek új vírusai" címmel. (Csöndben azért egy kicsit morgolódnék, mert Ők is a reasszortációt tekintik az egyetlen komoly lehetőségnek a pandémiás influenza kialakulásához.)

Előzmény: Influenza-para
0 Tovább

Hwang

Bár az őssejtesdi elsősorban DNEE területe, kivételesen egy kicsit belekontárkodnék.
Van az néha úgy, hogy az ember véletlenül és váratlanul elkeveredik egy-egy olyan ember előadására, akinek kísérletei folyamatosan a címlapokon szerepelnek. Valami ilyesmi történt ma is, amikor hirtelen a kezembe nyomtak egy hirdetést egy félórával később kezdődő előadásról, amelyet Woo-Suk Hwang tartott. Így persze semmit sem mond szinte senkinek a neve, de ha azt is hozzáteszem, hogy Ő az a fazon aki először hajtott végre szomatikus sejtmag átültetést emberen (Somatic Cell Nuclear Transfer - SCNT, magyarán egyfajta klónozás)[1], akkor azért gondolom már többeknek leesik, hogy kiről is van szó.
Hwang a klónozás egyik élő legendája, aki a fent említett fegyvertényen túl, olyan eredményeket tudhat a tarsolyában mint az első klónozott kutya (Snuppy)[3], "kergemarha kór" mentes tehén klónok (bár erről még cikk nem született), gnotobiotikus xenotranszplantációra készített malacklónok (ugyan ezek születésük után meghaltak, de azért ez egy ígéretes terület). A legfontosabb azonban minden bizonnyal a humán SCNT továbbfejlesztése [2], mivel ma már külön személyből származó donor sejteket is fel tudnak használni sejtvonalak készítésére (kortól és nemtől függetlenül) ami komoly távlatokat sejttet a gyógyászati célú klónozásban.
Maga az előadás elég átlagos volt és az eredmények gyors és vázlatos felsorolásán túl elsősorban technikai jellegű volt. Viszont elnézve az eredményeit, egy kicsit igazolást nyert az, hogy miért megy már lassan másfél éve a vészharangkongatás, miért hangsúlyozza mindenki, hogy a Bush kormány által bevezetett szabályozás miatt Amerika leszakadhat őssejtkutatás terén [4,5].(Bár ezen a téren a republikánusok koránt sem egységesek és várhatóan a közeljövőben lazítanak a drákói feltételeken).
Természetesen a szabályok arra jók, hogy megkerüljék őket és ennek megfelelően néhány hete a Nature október 20-i számában jelentettek be két alternatív megoldást [6]: az egyik cikkben azt bizonyítják, hogy egyetlen blasztomérából is nyerhető teljes értékű őssejt-vonal, a többi sejt elpusztítása nélkül [7] (itt a kritikusok azt róják fel, hogy egyrészt ez csak IVF esetében használható, illetve nem biztos, hogy az egyetlen blasztoméra elvonása nem változtat meg valamit az embrióban - mondjuk ez IVF esetén eleve nem triviális), a másikban pedig egy genetikai trükk segítségével (a cdx2 gén átmeneti kiütésével) érik el, hogy a SCNT-rel nyert blasztociszta nem lesz képes implantációra, vagyis az etikai kérdések megkerülhetők [8] (ez esetben komoly gond, hogy a donor sejtek transzgénikusak kell legyenek, különben nem működik a "trükk" és a cdx2-t nem lehet visszakapcsolni). (Egy kicsit bővebben ezekről a Nature podcastjában hallhatunk.)
Egy biztos: az őssejtek egy ideig még nem mennek ki a divatból. ;-)
[1] Hwang WS, Ryu YJ, Park JH, Park ES, Lee EG, Koo JM, Jeon HY, Lee BC, Kang SK, Kim SJ, Ahn C, Hwang JH, Park KY, Cibelli JB, Moon SY. (2004) Evidence of a pluripotent human embryonic stem cell line derived from a cloned blastocyst. Science 303:1669-74. Epub 2004 Feb 12.
[2] Hwang WS, Roh SI, Lee BC, Kang SK, Kwon DK, Kim S, Kim SJ, Park SW, Kwon HS, Lee CK, Lee JB, Kim JM, Ahn C, Paek SH, Chang SS, Koo JJ, Yoon HS, Hwang JH, Hwang YY, Park YS, Oh SK, Kim HS, Park JH, Moon SY, Schatten G. (2005) Patient-specific embryonic stem cells derived from human SCNT blastocysts. Science 308:1777-83. Epub 2005 May 19.
[3] Lee BC, Kim MK, Jang G, Oh HJ, Yuda F, Kim HJ, Shamim MH, Kim JJ, Kang SK, Schatten G, Hwang WS. (2005) Dogs cloned from adult somatic cells. Nature 436:641.
[4] Kennedy, D. (2004) Stem Cells, Redux. (Editorial) Science 303: 1581.
[5] Gazzaniga, M.S. (2004) Human Being Redux. (Letters) Science 304: 388-389
[6] Dennis, C. and Check E. (2005) 'Ethical' routes to stem cells highlight political divide. (News) Nature 437: 1076-1077.
[7] Chung, Y., Klimanskaya, I, Becker, S., Marh J., Lu, S-J., Johnson J., Meisner L. and Lanza R. (2005) Embryonic and extraembryonic stem cell lines derived from single mouse blastomeres. Nature AOP; published online 16 October 2005 | doi: 10.1038/nature04277
[8] Meissner A. and Jaenisch R. (2005) Generation of nuclear transfer-derived pluripotent ES cells from cloned Cdx2-deficient blastocysts. Nature AOP; published online 16 October 2005 | doi: 10.1038/nature04257
0 Tovább

"Ha van Terv, akkor..."

Valamikor húsvét környékén írtam egy cikket az Élet és Tudomány számára az amerikai intelligens dizájn mozgalomról ("Terv szerint halad?"), amelyet (nem túl meglepő módon) a mozgalom magyarországi szimpatizánsai (egyebek mellett az ÉRTEM tagjai) nem fogadtak osztatlan lekesedéssel. Kissebb vita bontakozott ki köztünk (az evolucionista-kreacionista ellentétet ismerők számára hagyományosnak számító törésvonalak mentén), amelynek első csörtéjét az Élet és Tudomány publikálta is ("Vita az evolúcióról"), a későbbiek azonban a cyber-térre maradtak. Pontosabban maradtak volna, amennyiben az ÉRTEM tagjai vették volna a fáradtságot, hogy saját viszontválaszaikra írt reakcióimnak helyet adtak volna. Minthogy ez sajnos az elmúlt hetek során nem történt meg, (az az inszinuáció pedig, hogy én nem reagáltam a leveleikre, nem vívta ki osztatlan lelkesedésemet) a blog adta lehetőséget ragadnám meg, hogy megosszam az esetleges érdeklődőkkel az én gondolataimat is:
Viszontválasz2 Tasi Istvánnak
Viszontválasz2 Bérczi Alajosnak
Viszontválasz2 Farkas Ferencnek
0 Tovább

Hüvelyesek

PZ Myers a Pharyngulán egy közérdeklődésre számot tartó kérdést feszeget: mi lehet az emlős hüvely evolúciós eredete....
0 Tovább

Test-tartás

Tegnap Julával ellátogattunk a jeleneg a Franklin Institute-ban látható BodyWorlds kiállításra. Bárki bármit is gondoljon Gunther von Hagens munkásságáról, egy dolog biztosan megragadja a nézelődőt: az emberi test szépsége. Amit látunk az egyszerre szép és lenyűgöző. Nem formalintól szagló, oszladozó-foszladozó szervdarabok hevernek egy sötét folyósón, hanem a plasztináció miatt ruganyosnak, helyenként kifejezetten élethűnek tetsző testek feszítenek a fényben. És valahogy pont emiatt, a néző könnyebben elvonatkoztat; (szinte) senki nem hullákat lát, hanem mesterpreparátumokat. Néhányukon érződik, hogy von Hagens szeretné, ha művészként könyvelnék el és nem "csak" anatómusként, de ez azért nem válik zavaróvá; a kicsit extrémebb pózokban bemutatott testek anatómiailag is nagyon érdekesek. (Mi valahogy nem bírtunk elszakadni a gondolattól, hogy vajon milyen lett volna ilyen preparátumokon készülni a szervezettan vizsgákra ... ;-)) Aki teheti valahol, valamikor nézze meg (különös tekintettel az érpreparátumokra).

0 Tovább

tg-cbmass-20121025

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek