tg-cbmass-20121025

Akinek esetleg még kétségei lettek volna: igen, a mamut valóban az elefántok közeli rokona (volt).
Egy lipcsei kutatócsoport oroszországi fagyott mamut-szövetmintákból mitokondriális DNS-t izolált (ami, tegyük hozzó, egy jópár ezer éve halott állat esetében egyáltalán nem triviális) és ennek alapján vizsgálta meg az egykori szőrös óriás rokonsági viszonyait. Az említett DNS azért különösen alkalmas erre, mert csak anyai ágon öröklődik, ugyanis a spermiumban bár vannak mitokondriumok, azok megtermékenyítéskor nem jutnak be a petesejtbe. Ezért aztán nincs kitéve a rekombináció "viszontagságainak" sem (ami a homológ kromoszómákon levő DNS-t szokta csereberélni), s ez lehetővé teszi, hogy a mutációk viszonylag egyenletesen halmozódjanak fel benne, akár hosszabb időn át. Ezen tulajdonsága miatt a biológusok szívesen használják egyfajta "molekuláris óraként", hiszen két faj mitokondriális genomjának különbözősége alapján meg lehet saccolni, hogy a két faj mennyi ideje vált el egymástól. A mamut, mint az kiderült, az ázsiai elefántnak a közelebbi rokona, és a két vonal kb. 440 ezer éve vált külön.
Az, hogy ilyen jó minőségű DNS-t tudtak izolálni mindenesetre bíztató, így nem maradt más hátra, mint türelmesen várni az első klónozott mamutot...

---

Krause, J., Dear, P.H., Pollack, J.L., Slatkin, M., Spriggs, H., Barnes, I., Lister, A.M., Ebersberger, I., Pääbo, S. and Hofreiter, M. (2006) Multiplex amplification of the mammoth mitochondrial genome and the evolution of Elephantidae. Nature 439: 724-727

Látni nem egy haszontalan dolog, így az első fotoreceptorok feltűnése óta adott környezetben mindig is evolúciós előnyt élveztek a vizuális tájékozódásban eminenskedők kevésbé jól látó társaikkal szemben. Az emlősök kialakulásukkor (a napjainkban elfogadott tézis szerint) éjszakai rágcsálószerűségek lehettek, amelyek igencsak igyekeztek kivonni magukat az éhes húsevő dinoszauruszok érdeklődési teréből. S ez az éjszakai életmód minden bizonnyal nyomot hagyott a látórendszerükön is.
Retinánkban kétfajta fotoreceptor sejt található, az elsősorban az éjszakai látásban fontos pálcika-, valamint a nappali és szín látás szempontjából lényeges csapsejtek. Előbbiekben a fényérzékelésért a rodopszin nevű molekula felelős, míg utóbbiakban két (főemlősökben három), vele rokon opszin molekula játszik ebben a folyamatban szerepet. Ezek egyike a hosszú hullámhosszú fénysugarakra érzékeny (LWS - Long Wavelength Sensitive), míg a másik a rövid hullámhosszúakra (SWS - Short Wavelength Sensitive). Éjszakai állatokban, az SWS az ultraibolya tartományban érzékeny, azonban ez a sáv nappali állatok számára nem annyira hasznos, így mutációk révén az érékenysége számos állatban a kék tartomány fele tolódott el.
A rágcsálók ebből a szempontból igen érdekes csoportot alkotnak, mert bár többségük éjszakai, számos olyan fajt is ismerünk, amely nappali. Ilyenek például a mókusok. Egy brit kutatócsoport azt vette szemügyre, hogy milyen változások játszhattak szerepet az SWS érzékenységi tartományának eltolódásában a mókusokban más rágcsálókhoz viszonyítva [1], és arra jutottak, hogy ezért egyetlen aminosav (Phe86Tyr) megváltozása okolható (de pl. tengerimalacban ugyanaz az aminósav valinra változott és ez is hasonló eredménnyel járt). Ez önmagában is érdekes, de a történetben hab a tortán, hogy bár a mókusok többsége nappali, akad néhány éjszakai faj is, például a repülőmókusok. Az lenne a triviális, ha az ő retinájukban UV érzékeny SWS lenne található, de nem így van. Mégpedig valószínűleg azért mert az ő őseik nappali mókusok voltak, akik már rendelkeztek a fent leírt változással. Ellenben amikor a repülőmókusok őse visszatért az éjszakába, a kék színtartomány érékelése már nem nyújtott semmilyen előnyt, egyszerűen fölöslegessé vált. Márpedig ami fölösleges, az elromolhat, s mint tudjuk, ami elromolhat az el is romlik. Nincs ez másképpen most sem: két különböző repülőmókusfajt vizsgálva, mindkettőben működésképtelen SWS-t találtak (bár mindkét esetben jelen volt a 86-os pozícióban a tirozin (Tyr)). Sőt, a működésképtelenség oka a két fajban két különböző deléció volt, jól mutatva, hogy amint megszűnt a szelekciós nyomás, hogy az SWS működőképes legyen, hamar elkezdtek a mutációk felhalmozódni. (Érdekes módon nem ez az egytlen ismert példa arra, hogy a látórendszer valamelyik komponense fölöslegessé válva elromlik: a mexikói vak barlangihal (Astyanax fasciatus mexicanus) különböző barlangokban élő populációi külsejükben nagyon hasonlítanak egymásra, hiszen nincsen szemük, de mint kiderült, különböző populációkban különböző mutációk okozták a szem elvesztését. [2])

---

[1] Carvalho, LS, Cowing, JA, Wilkie, SE, Bowmaker, JK, and Hunt, DM (2006) Shortwave visual sensitivity in tree and flying squirrels reflects changes in lifestyle. Curr Biol 16(3):R81-R83.
[2] Jeffery WR. (2005) Adaptive evolution of eye degeneration in the Mexican blind cavefish. J Hered. 96(3): 185-196.

Az az igazság, hogy egyre inkább azon a véleményen vagyok, hogy Carl Zimmer napjaink egyik legjobb tudományos ismeretterjesztő írója (na jó, azért Dawkins és Bryson is rúg még labdába), és asszem bárhogy is próbálnám egyszerűen nem mindig tudnám írásainak gördülékenységét fordításban visszaadni. (Így inkább csak röviden összefoglalok, aki tudja, olvassa el az eredetit.)
Legutóbbi blogbejegyzésében egyik kedvenc témájához kanyarodik vissza: hogyan változtatják meg a paraziták a gazdaállatok viselkedését. Egy furcsa darázsfaj, az Ampulla compressa nősténye egészen különleges bölcsődét talált utódainak: zombivá változtatott csótányokat. A petézésre kész darázs keres egy jól kifejlett csótányt, és két szúrással harcképtelenné teszi: az első szúrás átmeneti időre behajlítva megdermeszti az áldozat lábait, s ezalatt az darázs a sebészi pontosságú második szúrással a csótány agyának azt a pontját veszi célba amely a menekülési reflexért felel. Az idefecskendezett anyag kikapcsolja ezt az idegi központot, így a csótány ezután közönyösen mered a világba, s az sem zavarja, hogy a darázs a csápjánal fogva a rejtekhelyére vezeti. Itt aztán szépen betemeti kaviccsal, és egy petét helyez a hasa alá. A petéből kikelő lárva lyukat rág és bemászik a (még mindig élő és közönyösen  bámuló) csótány potrohába, ahol utóbbi bensőségeinek elfogyasztásával szerzi a betevő falatot. A morbid fieszta kb. nyolc napig tart, majd a lárva egyet gondol és bebábozódik (még mindig a csótány belsejében!). Szűk egy hónap múlva eljön az idő, hogy az immár felnőtt darázs elhagyja az (ekkor már valszleg nem élő) bio-bölcsődéjét, s mint a mellékelt ábrán látható, teszi mindezt Alieneket megszégyenítő ügyességgel. Ridley Scott elbújhat, mégiscsak az élet (és a természet) a legnagyobb rendező ...

Hát kéremszépen, egy élő bizonyíték arra, hogy Amerikában azért még működik, amit a közgáz könyvekben tanítanak arról a bizonyos kereslet-kínálat dologról ;-). Néhány napja PZ Myers Pharynguláján, a már itt is említett Darwin-kiállítás kapcsán született bejegyzés hozzászólásai között, néhányan felvetettük, hogy milyen jó lenne ha Darwin evolúciós fájával illusztrált pólókat lehetne kapni. És tessék, az óhaj és sóhaj nem hiába szállt ;-), egy YellowIbis nevű társaság gyorsan lecsapott a felkínálkozó lehetőségre és elkészítette a designt.

Csak erős idegzetűeknek ;-)): Flatworms Penis Fencing.