tg-cbmass-20121025

Különösen alattomos pontja a HIV részecskék működésének, hogy éppen azokat a sejteket támadják meg, amelyek arra lennének hivatottak, hogy a fertőzött sejtektől megszabadítsák a szervezetünket.

A CD4+ fehérvérsejtekben szaporodó vírus hosszú távon aztán az említett sejtek pusztulását okozza, ami kiszolgáltatottá teszi a szervezetet más (normális körülmények között nem veszélyes) fertőzéseknek.

Különleges hatásmechanizmusa és felszíni fehérjéinek változékonysága miatt mindeddig nem sikerült komolyan fogást találni a víruson (a legtöbb AIDS gyógyszer csak a tüneteket tudja enyhíteni, egyik sem képes a valódi gyógyításra), pedig minden évben felröppen a hír, hogy talán most.

Az aktuális reménysugár egy egészen eredeti ötletből származik: a betegekből (fertőzött) CD4+ sejteket izoláltak, majd ezekbe bejuttattak egy olyan módosított vírust, amely a HIV fehréje borítékát kódoló gént tartalmazta ... csak éppen megfordítva (ún. anti-sense gén). Az erről átíródó RNS ezért komplementere lesz a valódi vírus RNS-ének, amellyel éppen ezért szépen össze tudnak fonódni egy kettős szálú RNS-t alkotva. Utóbbit azonban a sejtek RNS-interferencia gépezete képes lebontani, így aztán a vírus sem tud terjedni.

Az így módosított sejteket a kutatók aztán visszajuttatták a vizsgálati alanyokba (ezek egyébként olyan betegek voltak, akiken más kezelés nem segített), ahol szabadon osztódhattak, és figyelték mi történik. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy lesznek-e a kezelésnek (negatív) mellékhatásai (az eljárás tesztelése még kezdeti fázisban van, ilyenkor ezt kell vizsgálják). Nos ilyenek nem jelentkeztek eddig, ellenben nagyon pozitív változás, hogy a betegekben megtorpant a vírus terjedése, sőt egyikükben a vírusszám gyorsan csökkeni kezdett. Ez utóbbi igazából kicsit váratlan is volt, nincs biztos válasz, hogy miért. Elképzelhető, hogy olyan vírus részecskék keletkeztek, amelyek a módosított vírus genetikai anyagát a normál HIV felszíni fehérjéivel keverték és így képesek voltak az anti-sense boríték-gént más fehérvérsejtekbe is eljuttatni, mintegy immunizálva a szervezetet.

Szóval ígéretesnek tűnik a dolog, az egyetlen ami miatt mégsem veszélytelen az eljárás, hogy nem tudható, mi történik amikor a mutáns vírust bejuttatják a sejtbe és az integrálódik a genetikai anyagba. Ha rossz helyre kerül (aminek van egy egészen kicsi, de azért nem figyelmen kívül hagyható esélye), akár leukémiát is okozhat.

A kép a Wikipédiáról származik.

A külvilágból beérkező információink 70%-át a szemünkön keresztül szerezzük, nem véletlenül tartjuk sokra látórendszerünket. De sajnos, ami elromolhat, az el is romlik, így számos olyan betegség ismert (az esetleges baleseti sérüléseket nem is említve), amely pont ezt a finom érzékszervünket teszi gallyra.

Ezen betegségek egyik nagy csoportja, a fény érzékelésért elsődlegesen felelős ún. fotoreceptor sejteket (emlékezzünk csak: csapok és pálcikák) érinti, és a tudomány jelen állása szerint ez (sajnos) lassan, de biztosan a beteg megvakulásához vezet. A tudomány állása azonban változni látszik, ui. úgy tűnik, hogy sejtbeültetéssel sikeresen lehet kezelni a betegség egérmodelljeit.

Az ezt bemutató Nature cikk, azért is tanulságos, mert nagyon jól nyomon követhető a kutatás logikája is. Először olyan újszülött (P1) kisegerek retinájából vettek kis sejteket (az egerek retinájában a pálcikasejtek fejlődésének utolsó szakasza ekkor zajlik), amelyek egy zöld fluoreszcens fehérjét expresszálnak sejtjeikben (így követni lehet, hogy mely sejtek származnak a donorból) és ezeket a transzgént nem hordozó P1 társaik szemébe ültették. A sejtek szépen integrálódtak az új gazda retinájába, a várakozásnak megfelelően főleg pálcika sejteket hozva létre, de néha akadt egy-két csapsejt is (csak emlékeztetőül: utóbbiaknak a nappali színlátásban van fontos szerepe, míg előbbieknek a szürkületi és esti félhomályban való tájékozódásban).

Mivel a P1-es stádiumban az egerek szemében sokfajta sejttípus előfordul őssejtektől kezdve, kifejlett fotoreceptorokig, azt próbálták meghatározni a következő lépésben, hogy pontosan melyik sejtek integrálódnak sikeresen. A várakozás, talán mondanom sem kell, az volt hogy multipotens őssejtek lesznek a hunyók, de meglepetésre éppen hogy a már elkötelezett, de még nem teljesen kifejlődött fotoreceptorok bizonyultak a legjobb átültetési alanyoknak.

Következő lépésben, a kisegerek retina sejtjeit előbb egészséges- , majd retina degenerációban szenvedő felnőtt egerekbe ültették. Mindkét esetben a sejtek szépen integrálódtak a retinába, megfelelő szinaptikus kapcsolatokat hoztak létre a szomszédos sejtekkel, és minden jel szerint jól végezték a feladatukat. Míg beteg egerek kontroll, azaz kezeletlen szemében kis fényerősségen egyáltalán nem lehet megfigyelni a pupilla összehúzódását, addig az átültetéssel kezelt szemekben (főleg ha nagyszámú sejt integrálódott) a pupilla-reflex sikeresen kiváltható volt így is. (Azaz a sejtekrendeltetésszerűen továbbították a beérkező információt.)

Az eljárás orvosi vonatkozásait talán fölösleges is ecsetelnem, de erre még valószínűleg várni kell egy kicsit. Előbb ugyanis azt kell megfejteni, miképpen lehet sejttenyészetekben előállítani a transzplantációra alkalmas stádiumú fotoreceptorokat. Mert a kisegerekből való sejtizolálás humán megfelelőjét nem nevezém járható útnak.

A hal-négylábú átmenetet dokumentáló fosszíliák szempontjából egész biztosan emlékezetes év lesz a 2006-os. Áprilisban került rivaldafénybe az utóbbi idők egyik legfontosabb ilyen lelete, a Tiktaalik, most pedig a Nature -ben egy ausztrál "átmeneti fosszíliáról" jelent meg egy rövidke cikk.

A Gogonasus andrewsae maradványai 2005-ben kerültek elő egy ny-ausztráliai lelőhely devon kori rétegéből. Az egyik érdekes tulajdonsága ennek a ~380 millió éves tetrapodomorph halnak, hogy a fecskendőnyílása (spirákulum) - amely itt még a vízáramoltatásra szolgál, de később a négylábúakban a közép-füllé alakul - igencsak méretes, amely annyiban mindenképpen váratlan, hogy az egyéb jellegek alapján közeli rokon Eusthenopteron-ban ugyanez a nyílás még igencsak szűk. Emiatt, illetve az alatta levő kamra különleges alakja miatt, feltételezhető, hogy a Gogonasus egy kihalt ág képviselője, amely közeli rokona, de semmiképpen sem közvetlen őse a négylábú gerinceseknek.

Ami miatt ez a rokonság egyértelmű, az az uszonyokban rejlik. Ezek elegáns átmenetet képenek az Eusthenopteron és a Tiktaalik mellső végtagjai között, bár még nem annyira robusztusak, mint utóbbiak és "csuklóból" sem lehetett őket mozgatni.

Végül az sem lebecsülendő, hogy a csontok Ausztráliából kerültek elő (az eddigi tetrapodomorph hal maradványok főleg Kanadában, Grönlandon és Skandináviában bukkantak fel), ami azt bizonyítja, hogy a négylábúak ősei sokkal szélesebb körben voltak elterjedtek, mint azt eddig gondolták (nemcsak az ősi euramerikai kontinensen, hanem Gondwanán is).

"Evolúció, Fejlődés, Revolúció" - ez a (szívemet melengető) mottója A magyar tudomány ünnepének idén. A rendezvény fontosságához kétség nem férhet: egy magára valamit is adó kutatói közösségnek fontos feladata, hogy megismertesse a közvéleménnyel az eredményeit, közel vigye az emberekhez a tudományt. Azt a tudományt, amit hagyományosan egy jól bevált módszer szerint művelünk: kísérletezünk, az eredmények alapján tudományos hipotéziseket építünk fel (amelyek megmagyarázzák addigi megfigyeléseinket), majd újabb kísérletekkel teszteljük azokat. És ha az új kísérletek eredményei nem igazolják dédelgetett hipotézisünket, szépen elfelejtjük azt, mert megbukott.

Mindig is voltak persze olyanok, akiknek nem feküdt ez a fajta kutatósdi, akik úgy érezték, hogy az abszolút igazság birtokában vannak és nincs szükségük arra, hogy piszlicsáré kísérletekkel fárasszák magukat. Az ilyen "áltudós" embereket a tudományos közösség előbb megpróbálta jobb útra téríteni, s ha ez nem ment, kiközösítette, mert csak így lehetett a tudomány hatékony működését fenntartani.

Azonban a jelek szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) már nem fárasztja ilyesmivel magát és bátran adja a nevét és tekintélyét áltudományos eszmefuttatásokhoz.

Tény, hogy a témában nem vagyok elfogulatlan, de szerintem ott, ahol az ÉRTEM tagjai szakérthetnek, hitről, vallásról, filozófiáról lehet szó, de életeredet-kutatásokról tudományos értelmben aligha. T. szervezők, jövőre szerintem asztrológusokat, tenyérjósokat, alkimistákat és tartott-kártya vetőket is illene meghívni, nehogy kirekesztettnek érezzék magukat. Persze, egy kicsit zsenánt lesz, amikor a világ 66 másik tudományos akadémiájának meg kell majd mondani, "bocs fiúk, tévedtünk júniusban, amikor az evolúció és a racionális gondolkodás mellett törtünk kardot", de oda se neki. Ha túl nagy lesz a zaj, legfeljebb el kell hagyni a "T" betűt a szervezet rövidítéséből...

Hogy az MTA éppen reform lázban ég, lassan csak azok nem tudják, akik hermetikusan elzárva élnek a külvilágtól. Vannak akik elégedettek azzal, ami eddig történt, vannak akik kevésbé. Már csak az a kérdés, hogy a fentiek fényében, van-e egyáltalán az egész reformnak valamilyen értelme...

update: Most hirtelen eltűnt a hivatalos programból a happening... 

Ha már úgyis morgolódok. Czeizel Endre munkásságát nyílván sokra tartják mindazok, akiket gyerekhez segített, de őszintétlen lenne, ha nem egy megosztó személyiségként próbálnánk beállítani. Biológus ismerettségi körömben finoman szólva is nehezen lehet rajongókat találni és nota bene magam sem vagyok az.

Legutóbbi előadásának lényegi mondanivalójához nem nagyon van hozzáfűzni valóm, valóban nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a génjeinknek és a környezeti hatások legalább annyira fontosak egyes betegségek kialakulásában, mint a genetikai anyag. De (újból) elhangzott valami a beszéd végén, amiről viszont nem rejteném véka alá a véleményemet:

„Ma már lehetséges különválasztani a fiút vagy lányt nemző spermiumokat. Magyarországon azonban törvény tiltja e korszerű módszer alkalmazását, pedig több ezerrel lehetne évente növelni a születések számát. Persze, ezzel beleszólunk a sorsba, ám ennek semmiféle orvosi veszélyét nem látom.”

Az ötlet nem teljesen új, volt erről már SMS kampány, meg minden. Technikailag valóban megvalósítható a dolog: mivel az Y kromoszóma kisebb és könnyebb mint az X kromoszóma, a különböző spermiumok súly alapján elválaszthatóak (állatok között alkalmazzák is a módszert, a mellékelt ábra delfin borja is így keletkezett). Van azonban az érveléssel néhány gond(om):

1. Egyrészt mint arról már írtam a nemek adott aránya nem véletlenül alakult ki, van annak egy biológiai oka. Márpedig ebbe belepiszkálni, nem azért nem helyes, mert "akkor Istent játszunk", hanem mert hosszútávon komoly gazdasági és népesedési következményei lesznek. India egyes tartományaiban hasonló nemi alapú válogatás történik, bár sokkal szörnyűbb körülmények között. Ezeken a helyeken hagyományosan többet ér egy fiú gyermek mint egy lány, így aztán az ultrahangos vizsgálatoknak "köszönhetően" minden hatodik lányt elvetetnek. Emiatt egyes közösségekben alig 750 lány jut minden 1000 fiúra, ami pedig egészen egyszerűen nőhiányhoz vezetett, s sok esetben már Bangladesből vásárolnak menyasszonyt maguknak a házasulandó férfiak (ami szintén egy elég kétes etikájú gyakorlat).
2. Másrészt, Czeizel doki néhány egyetemistával készült kérdőívre bazírozza, hogy egy ilyen válogatás a gyakorlatban a népesedés növekedéséhez vezetne. Tudtommal nincs valódi adatsor, ami ezt alátámasztaná. Az pedig ugye nem túl gyakori látvány, hogy dühöngő apukák ordítva jönnek ki a szülőszobából, hogy a francba miért pont megint fiúk ill. lányuk született.
3. Harmadrészt, a doktor úr történetének ismeretében, minimum élek a gyanúperrel, hogy a technológia esetleges meghonosítása esetén ő ebből remekül profitálna. Márpedig, jobb helyeken ilyenkor ezt az előadás előtt vagy után ezt elismerik. Személyszerint meg lennék lepődve, ha erre most sor került volna...