tg-cbmass-20121025

Apró szigetekre szakadt nagytestű állatok esetén nem ritkaság, hogy a generációk során a faj mérete fokozatosan lecsökken, hiszen a rendelkezésre álló táplálék igencsak véges volta komoly kényszerítő tényező tud lenni. Valószínűleg ezzel magyarázható, a mediterránium térségében egykor fellelhető törpe elefántok és vizilovak léte, de sokak szerint a Flores szigetén tavaly fellelt "hobbit", azaz Homo floresiensis is ilyen okoból lett apró növésú. A múlt heti Nature lapjain egy miniatűr dinóról számoltak be német kutatók.

Egy alsó-szaxóniai bányában tizenegy példányát lelték fel az Europasaurus holgeri-nek, melyek nagysága 1.7 m és 6.2 m között mozgott. A csonttani vizsgálatok szerint a kisebbek valószínűleg még fiatal, növésben levő példányok lehettek, de a legnagyobbak már teljesen kifejlődtek. Ez a "magasság" teljesen eltörpül az átlagos Sauropodák között, ahova ez a faj is tartozik, és a kutatók feltételezése szerint a növekedés lelassulása (amit az apró termet okának tekintenek) az volt, hogy a dinó egy helybeli szigeten éldegélt.

Egyébként a térségünkben nem teljesen ismeretlenek az apró dinoszauruszok: az Erdélyben fellelt Telamtosaurus transylvanicus és felthetően a Mo.-i Magyarosaurus dacus is öt méter körüli nagysággal büszkélkedhettek.

Ha fajkeletkezésről, azaz speciációról beszélünk, elsősorban az jut eszünkbe, hogy földrajzi vagy viselkedésbeli okok miatt egy bizonyos faj populációja szétválik, hosszabb távon két új fajt hozva létre (lásd allopatrikus és szimpatrikus speciáció). Ha nem is túl gyakran, de létezik egy másfajta út is.

Ez pedig ahhoz kapcsolódik, hogy két viszonylag közeli rokon faj kereszteződik, hibridet hozva létre (lásd nem is olyan régen az ember-csimpánz szétválásról szóló hírecskét), s valamiért a hibrid fennmarad, azaz nem olvad bele egyik szülői generációba sem. Nos, valami ilyesmit figyeltek meg az Andok lejtőin élő pillangók esetében. A Heliconius melpomene és Heliconius cydno nem túl távoli rokonok, amelyek élettere az említett térségben átfed. A két faj kromoszóma száma azonos, elsősorban a szárny mintázaton alapuló reproduktív izoláció figyelhető meg közöttük: a szárnyukon piros sávot viselő H. melpomene egyedek a piros sávos pillangókat, a fehér sávot viselő H. cydno egyedek pedig fehér sávos fajtársaikat részesítik előnyben párválasztáskor, bár elvétve előfordulhatnak "félrelépések" is.

Egy ilyen "félrelépés" eredménye a jelek szerint a Kolumbiában előforduló H. heurippa lepkefaj is. A kutatók érdeklődését elsősorban az keltette fel, hogy ennek a fajnak a mintázata gyakorlatilag olyan mintha a két korábban említett fajok mintázatát elegyítenénk. Mi több, hamar kiderült, hogy kromoszóma számuk is azonos, és ha különböző géneket vizsgálunk, egyesek a H. melpomene, mások pedig a H. cydno génekhez fognak hasonlítani.

A következő logikus lépés az volt, hogy kipróbálták, mi történik amennyiben egy laborban keresztezik a két (feltehetően) szülői fajt: az eredmény igencsak meggyőző: gyakorlatilag két generáció alatt újrateremthető a H. heurippa. (Az első hibrid generációban - Haldane szabályának megfelelően - csak a homogamétás hímek lesznek termékenyek, alapvetően hasonlóan az ember-csimpánz esethez, csak abban az esetben a nőstények a homogamétás egyedek.) Sőt, mivel az új faj kialakulásával párhuzamosan erős szexuális preferencia jön létre az új szárnymintázatra (még nem teljesen tisztázott okokból), az is megfejthető, hogy a hibrid miért nem olvadt vissza a szülői populációkba: egyszerűen a piros-fehér csíkos egyedek is jobban vonzódnak a piros-fehér csíkos társaikhoz, mint a csak piros, vagy csak fehér csíkot hordozó távolabbi rokonaikhoz.

Kardos Gábor, mint egy imamalom tovább mondja (Inkvizíció, posztmodern módra). Szofisztikált érvrendszere lassan kimerül annyiban, hogy egyes nácik hittek az evolúcióban, azaz az evolúció támogatja a nácizmust. Ez ua. a szint, mint azt mondani, hogy néhány náci tejet is ivott, azaz a tejivás jellegzetes náci tulajdonság.

És sajnos, sajnos, KG-nek még mindig nem dereng, hogy ciki írni valamiről, amihez gőzünk sincs:

"Ernst Haeckel fogalmazta meg az első "tudományos" fajelméletet, [...]. A világ olyannyira Haeckel számos nyelvre lefordított népszerűsítő munkáin keresztül ismerte meg a darwinizmust, hogy a mai napig gyakran az ő téziseit nevezik darwinizmusnak."

Kíváncsi lennék, hogy hány laikusnak mond egyáltalán valamit Haeckel neve? Hány átlagos könyvesboltban lehet a műveit kapni? Komolyan vehető-e valaki, aki ma, amikor az ismeretterjesztő irodalom polcokon világszerete Richard Dawkins, Stephen Jay Gould, Ernst Mayr,  Carl Zimmer, Sean Carroll könyvei találhatók az evolúció címszó alatt, ilyesmit leír...? KG megint nagyot akart mondani, s mivel - szerintem - nemcsak Darwint, de Dawkinst, Gouldot, Mayrt sem olvasott soha, előtúrt valami kétes értékű irományt Haeckel szerepéről  a náci ideológiában és most azzal "érvel". Pedig ha csak néhány percet rászánt vona a témára, már tudná, hogy Haeckel egy tudománytörténetileg érdekes személy, de hacsak nem a Radiolariákról van szó, ma aligha mondhatjuk, hogy komoly szellemi örökséget hagyott maga után.

Ha mostanság Kínáról madarak okán esik szó, akkor hajlamosak vagyunk elsőrorban madárinfluenzára gondolni (na nem éppen véletlenül), vagy esetleg a címben említett gasztronómiai különlegességre. Most azonban itt a remek alkalom, hogy tágítsuk világképünket, ugyanis egy újabb remekbe szabott madárfosszília került elő az északnyugati Gansu tartományból.

A 110 millió éves Gansus yumenenis az eddig feltártak közül a legősibb modern madárnak számít, azaz az Euornithes csapat legrégebbi tagjának. Ez a csoport abban különbözik (főleg) a Krétát domináló, de 65 millió éve a dinoszauruszokkal együtt a múltba vesző Enantiornithes csoportba tartozó ún. "ellentétes madaraktól" (korábban ezek közül lelték a legtöbb maradványt egy másik kínai lelőhelyen), hogy egyik lábcsontjuk, a tarsometatarsus másképpen forrt össze.

A Gansus anatómiai jellegei kétségtelenné teszik, hogy egy modern madárról van szó, mellcsontja és "nyerő-csontja" szinte megkülönböztethetetlen ma is élő rokonaiétól. Tollaik szintén közel azonosak a ma élő madarakéval. Ami azonban különösen érdekes, hogy jólláthatóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz - akárcsak számos más ősi "modern" madár, azaz valószínűsíthető, hogy a modern madarak vízi életmódhoz alkalmazkodott fajokból jöttek létre. Szárazföldi radiációjuk valószínüsíthetően az Enanthiornithes kipusztulása után következett be - az azonban, még nem teljesen világos, hogy mi tette lehetővé, hogy az említett csoport tagjaival elentétben a Gansus szerő madarak túléljék a Kréta végi nagy kihalási hullámot.

(Ha valamit elírtam, vagy kihagytam, azt remélem, hogy primavis kartács majd rövid úton helyreigazítja :-).)

A kérdés majd 150 éve (1861) merült fel, az első Archaeopteryx csontváz megtalálása után. Kevesen tudják, hogy nem ez volt az első! Azt már ugyanúgy egy bajorországi palabányában már 1855-ben megtalálták, s eladták a hollandiai Harlem múzeumának. Ott fedezte fel újra John Ostrom egyesült államokbeli paleontológus 1970-ben. Addig egy kis dinoszaurusz maradványának vélték. Ugyanis ennek a példánynak nem voltak tollai. Innen indult el újra egyébként a dinoszaurusz-madár rokonság illetve leszármazás hipotézise. Azért újra, mivel Huxley már a XIX. században feltételezte ezt a kapcsolatot, sőt Müller professzor a müncheni egyetem paleontológusa már a londoni múzeumnak eladott példány felfedezése után kijelentette, hogy az nem madár, hanem egy kis hüllő! Csak hát ezt mindenki elvetette, a tollazatra hivatkozva. Igaz, F. Hoyle és Wickramasinghe 1985-ben egy Science-ben megjelent cikkben nem kevesebbet állítottak, mint hogy az ősmadárnak elfogadott lény tollait annak idején a megtalálói ráhamisították! „Válaszként” Kínában elkezdték sorra felfedezni a tollas lények maradványait, amelyek közt madárszerűtől Tyranosaurus maradványig számtalan típus előfordul. Így aztán kiderült, hogy a tollazat egymagában még nem jelenti a madár voltat. Ezt én úgy fejezem ki, hogy: „minden madár tollas állat, de nem minden tollas állat madár!”.

Ráadásul, csak kevesen tudták, hogy már a hetvenes évektől ismertek tollszerű képletekkel ellátott hüllőmaradványok Közép-Ázsia felső triászkori (kb. 220 millió éves) rétegeiből (Longisquama insignis néven leírva). Mivel a kínai tollas lények túlnyomó többsége theropoda dinoszaurusz jellegekkel rendelkezik, adott volt az elképzelés, hogy a madarak a dinoszauruszok mai utódai. S ez már sok új rendszertanban is megnyilvánul. A madárőslénytan számos szakembere ezt nem tartja elfogadhatónak és a 2000-ben megtartott pekingi szakmai konferencián egy kitűző viselésével ki is nyilvánították (BAND = Birds are not Dinosaurs). Nos a következőkben a két tábor érveit szeretném szembesíteni.

1. Amiben nincs vita: a madarak és a dinoszauruszok közös tőről való eredetében. Mindenki elfogadja, hogy a diapszid koponyájú hüllők egyik ősi csoportjából az Archosauriák-ból származtathatóak. Egész vázrendszerük erre utal. Ebből a csoportból származtatják rajtuk kívül még a krokodilokat és a pteroszauruszokat is.
2. Amíg a dinoszauruszokból való leszármazást hirdetők (ezután röviden: BAD) a gyíkmedencéjű (Saurischia) típusból s közelebbről a húsevő, kétlábon járó theropodákból, addig az ellenzők (röviden BAND) közvetlenül az Archosauriák egy ma még nem ismert ágából vezetik le a madarakat.
3. A BAD érvek a hasonlóságokon alapulnak (testalkat, újabban tollazat, kétlábon járásra alkalmazkodott lábak, ujjonjárás, többé-kevésbé fejlett, fogásra, kapaszkodásra alkalmas mellső végtagok, tojásrakás és feltehetően ivadékgondozás, s az életmóddal és tollazattal kapcsolatban a valószínűsíthető melegvérűség).
4. Gyenge pontjai ennek az érvrendszernek, hogy:
   • a./ Csak egyetlen olyan közös csonttani jelleg van a valódi madarak és a dinoszauruszok esetében, amely más csoportoknál hiányzik: a csípő izület belső oldalán egy csontos hártyával fedett ablak van.
   • b./ A madarak leszármazását túl későre teszik, (jura vége-kréta eleje), aminek az az oka, hogy azok a theropoda típusok, amelyekből származtatnák, szintén ekkor kezdenek elterjedni.
   • c./ A tollas dinoszauruszok, mint rokonok csak a kréta második feléből ismertek, míg a valódi madarak már a kréta legelejéről.
   • d./ Az elődként, ősként tartható theropodák már jócskán speciálizálódottak s így alkalmatlanok egy egészen eltérő típus kialakulásához.
5. A BAND érvek szerint:
   • a./ A hasonlóságok nem homológ jellegek, hanem analógok. Csak a hasonló életmód következtében alakultak ki, de jellegükben lényegesen eltérők (ld. pl. a kéz ujjainak eredetét: theropodáknál az I-III. ujj marad meg, míg a madaraknál a II-IV., de hasonlóan eltér a hátsó végtag vagy a medencealakulás is).
   • b./ A valódi madarak már a kréta legelején megjelennek, és több típusban vannak jelen. Sőt, a vízi életmódhoz szélsőségesen alkalmazkodott lábukkal evező Hesperornis-félék szárnyai már a kréta elején elcsökevényesedett állapotban voltak.
   • c./ A valód madár (Ornithurae-Neornithes) jellegek valamennyi madártípusban közösek, legyen az repülő, futó, szárnyával vagy lábával evező típus is. Viszont ezek a jellegek nem találhatóak meg a theropodáknál illetve a gyíkfarkú (Saururae) madaraknál (Archaeornithes, Enantiornithes).
   • d./ A gyíkfarkuak bár tollazattal rendelkeznek és korán megjelennek (a jura végén), igen heterogén csoportot alkotnak jellegeiket tekintve és valamennyi típusuk kihal a kréta végéig.

Az 1985-ben létrehozott Enantiornithiformes rend (C. J. Walker révén) egy Dél-Amerikában felfedezett átmeneti jellegekkel bíró alak alapján, amolyan „szemétládaként” szolgál. Ide helyeztek be az elmúlt 20 év folyamán minden olyan madárszerű leletet, amely sem nem típikus Archaeopteryx, sem nem valódi madár. Túlnyomó részük a felső krétából származik, a Föld szinte valamennyi tájáról. Ami elfogadhatatlan a BAND-sok számára, hogy a BAD hivei a primitiv jellegekkel bíró, de valódi madarakat is igyekeznek ide sorolni s így egy mesterséges átmeneti sort létrehozni. A trükk egyszerű: bármelyik krétabeli akár csak egy vagy két primitív jelleget viselő új vagy már leirt madárfajt rögtön ide helyeznek át, a nyilvánvaló eltérések ellenére is. Így kerültek náluk bele a már említett evezőlábú Hesperornisok, a Concornis s számos más valódi madár is. A cél az összemosás s a zavarosban halászás. Hiszen a „dinoszaurusz” ipar számára rendkívüli nyereség mindenféle szempontból, ha sikerül elhitetni, elfogadtatni, hogy a mai madarak a dinoszauruszok közvetlen utódai, leszármazottjai s így az előbbiek, íme most is köztünk élnek. Lehet hivatkozni életmódra, táplálkozásra, viselkedésre stb.

A két tábor tagjai számára közös nevezőként számit a madárrepülés kialakulásának a rejtélye. Ezt az elmúlt 150 év alatt sem sikerült megfejteni, bár hipotézisek számos változata lett megvitatva, de egyik sem nyerte el minden szakember helyeslését. Így sem a fára felkúszó (vagy éppen fejjel lefele ereszkedő!) s onnan elrugaszkodást feltételező, de a sziklákról leugró vagy a talajon egyre gyorsabban szaladó s mellső végtagjaival csapkodó módot elképzelőké sem. Az is vita tárgya, hogy lehet e sikló, vitorlázó repülésmódból csapkodó, aktív repülésmódba váltani. De mindez már egy másik témát képez.