tg-cbmass-20121025

Oscar díj, Nobel díj - úgy tűnik, hogy ha az amerikai elnökválasztás, vagy valami más megmérettetés lett volna, Al Gore ott is tarol. Az mindenképpen biztos, hogy nem sok elnökválasztás veszteséről mondható el, hogy hét évvel a nagy (bár jelen esetben vitatható) bukta után kifejezetten nagyobb befolyással bírna a világ közvéleményére, mint a regnáló Fehér Ház, de jelen esetben mégis valami ilyesmit láthatunk.

Persze ennek ellenére, vagy még inkább éppen ezért, nem valószínű, hogy az Pennsylvania Avenue 1600 alatt, most akkor egyszeriben mindenki megvilágosodik, és hirtelen őszinte klíma-harcos lesz. Sokkal elképzelhetőbb, hogy a bizottság döntésében a jelenlegi adminisztráció szürke eminenciásai csak újabb bizonyítékát látják annak a paranoiának, mely szerint a nemzetközi fórumok egyetlen célja, az amerikai kormányzat mozgásterének és döntéseinek befolyásolása (és az összeesküvés elmélet hívők szemében Gore díja csak egy lesz, az ENSZ és Kofi Annan, Mohamed ElBaradei, ill. Jimmy Carter neve által is fémjelzett, Bush-kritikus díjazottak sorában). De ennek ellenére, nyilvánosan nem tehetnek mást, mint fokozatosan engednek a nyomásnak. Egyrészt mert standard politikai maszatolással aligha kenhető el a dolog, hiszen Gore-al, a több ezer kutatót felsorakoztató (és ennek megfelelően jelentős tudományos tekintéllyel rendelkező) IPCC is osztozott a díjon, másrészt az üzleti lobbi is egyre jobban felsorakozni látszik az elkerülhetetlennek vélt, kötelező CO₂-kibocsájtás szabályozás mögé. (Kevés dolog izzasztja meg még a legszkeptikusabb üzletembereket is, mint annak a gondolata, hogy az ötven szövetségi állam, központi ukász híján, ötven, különböző szabályozást vezet majd be.)

Realistán nézve a világ szempontjából igazából mindegy, hogy valódi elkötelezettség helyett, egyszerrűen politikai kényszer hatása alatt cselekednek. A lényeg az, hogy a egy, max. két évben, keződjön el egy érdemi szabályozás - hiszen amíg Amerika nem kezd ilyesmibe, valószínűtlen, hogy Kína és India komolyabban rábeszélhető lenne a CO₂ kibocsájtás-növekedés visszafogására. Pedig nem közömbös, hogy milyen utat választanak...

Ha egy reggel arra ébredünk, hogy egy vidám elefánthorda trappol végig a családunk életbenmaradását biztosító kertünkön (és az ember által lakott terület növekedésével, Afrikában ez egy egyre gyakoribb jelenség), talán megbocsátható gondolatnak tűnik, ha gyilkos gondolatok kezdenek kavarogni a fejünkben.

Persze, ha a gondolatot tett is követi, az már kevésbé kifizetődő, hiszen a tevékenységünk kvázi illegális (és - papíron legalább is - keményen büntetendő), arról nem is beszélve, hogy egy megsebzett és felbőszült elefántbika komoly pusztítást okozhat a környezetében levő élő(k)ben és élettelnben egyaránt.

Épp ezért már hosszabb ideje sokan próbálnak valamilyen olyan módszert kifejleszteni, ami minimálisra csökkenti az ormányosok és emberek közötti súrlódás esélyét. Most, az elefántok egy természetes félelmét kihasználva, sikerülni látszik. Ugyanis a szóbanforgó vastagbőrűek igencsak tartanak az afrikai vadméhektől (Apis mellifera scutellata) - ami talán nem véletlen, hiszen ez a méh alfaj, az egyik szülője az amerikai kontinensen gyakori, agresszivitásukról híres "gyilkos méheknek".

A megoldás pofonegyszerűnek tűnik: egy fatörzsnek álcázott hangszóróból méhzúgást játszanak le, viszonylag nagy hangerővel, s ez az esetek több mint nyolcvan százalékában, a közelben sziesztázó elefántcsaládok gyors (egy percen belüli) távozásával járt. Így viszonylag költségmentesen megmenthetőnek tűnik, mind a környéken élők veteményese, mind az ott élő elefántok élet; persze kérdés, hogy az okos állat hírében álló elefántok nem jönnek-e rá előbb vagy utóbb a turpisságra, főleg ha hirtelen sokan kezdenek élni az új "csodafegyverrel"...

Az idei orvosi Nobel díj megérdemelt helyre került, ugyanis a három díjazott úriember munkája forradalmosította az egér-genetikát, s ezen keresztül a molekuláris biológia nagyrészét is.

Mario Capecchi, Martin Evans és Oliver Smithies úttörő munkájának köszönhetjük, hogy manapság a legtöbb egerekkel foglalkozó laborban transzgénikus kis rágcsálók rohangálnak, amelyek fluoreszcensen világítanak a legváratlanabb helyeken, vagy egyes génjeiket csak bizonyos sejtjeikben vesztik el.

A ma alkalmazott eljárás lényege, hogy egy egér őssejtvonal sejtjeibe egy olyan DNS szakaszt juttatunk, amely az általunk bejuttatni kívánt genetikai állományt tartalmazza, olyan szakaszokkal határolva, amelyek az egér genomban is előfordulnak egymás szomszédságában. A homológ rekombinációnak nevezett esemény ezután képes az egér, említett szakaszok között rejlő saját DNS-ét kicserélni az általunkbejuttatotra, és voilá megvan a transzgénikus őssejtvonal. Ezeket a sejteket már "csak" egy korai stádiumban levő egérembrióba kell bejuttatni, és szorítani, hogy a csíravonal ezekből (is) jöjjön létre, és a következő generációbán már vidáman futkározó, kis hordozókkal leszünk megáldva.

Tudom, nem hangzik triviálisan, de ma már-már nagyüzemi szinten megy a folyamat. Bővebben itt lehet erről olvasni, ill. a Svéd Akadémia indoklásában.

Az 1950-es évek közepén, miközben a biológusok világszerte csak a liszenkóizmus abszurditását láthatták a nagy szovjet (tudományos) valóságból, Szibéria egyik szegletében, élettan kísérletnek álcázva, a 20. század egyik legérdekesebb genetikai kísérletét kezdte el, egy félig száműzetésben levő orosz kutató. Dimitrij Beljajev 1948-ban veszette el moszkvai állását, mivel nem volt hajlandó a mendeli genetikát becserélni Liszenkó "micsurini" nézeteire, és rövid kitérő után a Szovjet Tudományos Akadémia novoszibirszki intézetében kötött ki, ahol haláláig dolgozott.

Beljajevet különösen érdekelte a domesztikáció, az állatszelídítés jelensége és arra figyelt fel, hogy olyan távoli rokon fajok esetében, mint a disznó és a kutya a folyamat hasonló jegyek megjelenésével járt, mint pl. felfele kunkorodó farok, lelógó fülek, megváltozott testszőrszín. Ennek alapján állította fel saját elméletét, mely szerint ezek a jellegek mintegy a szelídítés "melléktermékei" - s ez részben szembement a korabeli kánonnal, mely szerint a domesztikáció során, az ember nem csak egy jegyre, a kezelhetőségre/szelídségre koncentrált, hanem számos másikra is, pl. szociális hajlam, bunda mintázat, koponyaalak, könnyű szaporítás stb.

Hogy igazát bizonyítsa, Beljajev egy különleges kísérletbe kezdett, amelyben 15,000 év szelídítési eredményeit igyekezett megismételni néhány évtized alatt. A kísérlet alanya pedig nem egy korábban már szelídített faj lett, hanem egy olyan kis vadóc, mint a közönséges róka. Persze a választásnak praktikus okai is voltak: Szibériában az európai erdőkben gyakori vörös róka egy különleges, melanizált formája, az ezüstróka élt, amelyet a helyi szőrmekereskedők próbáltak tenyészteni profit reményében - és azért fordultak az ott dolgozó kutatókhoz is, hogy egy szelídebb, könnyebben kezelhető populációt tenyésszenek ki nekik. Beljajev felismerte, hogy ez egyedülálló lehetőség nyílt meg előtte, hiszen a róka ugyanúgy a Canidae családba tartozik, mint a farkas, vagyis a kísérlete eredményeit jó eséllyel összevetheti a kutyaszelídítés eredményeivel.

A kezdetekhez egy észt rókafarmról importáltak 30 hímet és 100 rókalányt és minden egyes generációban kiválogatták az utódok közül a legszelídebb ~25%-ot és csak azokat szaporították tovább. A tizedik generációra a "szelídként" jellemezhető kisrókák az összes utód 18%-át tették ki, a 35. generációra pedig ez az arány már közel 80% lett. A változás okai minden valószínűség szerint genetikaiak voltak, hiszen, ha a szelíd rókákat vad társaikkal keresztezték, akkor az utódok között átmeneti jellegeket lehetett megfigyelni.

Érdekes módon, a kísérlet előrehaladtával a szelíd rókákban olyan jegyek is megjelentek, amelyekre egyáltalán nem is szelektáltak a kísérletezők: lekonyuló fül, foltos színezet, játékosság, az emberi jelek egyre ügyesebb olvasása, ugató hang, egyre szélesebb és rövidebb arckoponya, gyakoribb tüzelés. Magyarán Beljajevnek igaza volt, rengeteg olyan tulajdonság, amit ma jellegzetesen a kutyákhoz kötünk, egyszerűen a domesztikáció mellékterméke.

Hogy pontosan milyen genetikai változások következtek be, ma még nem teljesen világos (bár a rokonság miatt, a kutya genom kétségtelenül sokat fog segíteni ennek tisztázásában), de azért nagy vonalakban látszik a válasz: a szelíd viselkedés szelekciója során lényegesen megváltozott számos hormon és neurotranszmitter (idegi jelátvivő molekula) koncentrációja a rókák szervezetében. Az agresszivitást stimuláló adrenalin szintje drámaian lecsökkent, míg az agresszív viselkedést gátoló szeratonin koncentrációja megnőtt. És mivel az említett molekulák elkészítéséért, bioszintéziséért felelős gének más hormonok, neurotranszmitterek, stb. szintézisében is részt vesz, könnyen belátható, hogy a szóbanforgó gének szabályozásában bekövetkező változás sokkal szélesebb hatással jár, mint a viselkedés egyetlen aspektusa.

Naivan persze felvethetjük, hogy ha a szelídítés ennyire triviális, miért nem aranyos kis Vukok ugrálnak az erdeinkben mindenfele, azonban a válasz eléggé adja magát: a szelídítés egyben kiszolgáltatottságot jelent a vadon kiszámíthatatlanságával szemben. A túlzott barátságosság, a rikítóan foltos bundamintázat inkább hátrányt jelentenek a természetes környezetben, mint előnyt; nem véletlen, hogy a szibériai kísérleti telepről elszökött rókák eddig kivétel nélkül visszatértek. A kísérletnek pedig még nincs vége, s amíg a genetikai okok feltérképezése be nem fejeződik, nagy valószínűséggel nem is lesz.

Némi finomhangolás (és az eredeti szöveg kemény nyelvezetének tompítása) után, a napokban az Európa Tanács elfogadta a kreacionizmus oktatását ellenjavalló ajánlatát. A lényeg azért benne maradt:

"The Parliamentary Assembly therefore urges the member states, and especially their education authorities:

• 19.1. - to defend and promote scientific knowledge;
• 19.2. - strengthen the teaching of the foundations of science, its history, its epistemology and its methods alongside the teaching of objective scientific knowledge;
• 19.3. - to make science more comprehensible, more attractive and closer to the realities of the contemporary world;
• 19.4. - to firmly oppose the teaching of creationism as a scientific discipline on an equal footing with the theory of evolution and in general resist presentation of creationist ideas in any discipline other than religion;
• 19.5. - to promote the teaching of evolution as a fundamental scientific theory in the school curriculum."

A részletekre is kiváncsiaknak, az ajánlat általános vitája és a szavazás végkimenetele.