Az elmúlt hat év egyik legfelkavaróbb története a Líbiában bebörtönzött és halálraítélt palesztin orvoshoz és bolgár nővérekhez kapcsolódik.
A "bengázi hatok" (aka. "tripoli hatok") néven ismertté vált csoport tagjai 1998 márciusában érkeztek Líbiába, hogy egy gyerekkórházban dolgozzanak. A kórházban hamarosan (hogy pontosan mikor, nem világos) HIV és hepatitisz C járvány tört ki, amelyben közel 400 gyerek betegedett meg.
Ezt követően a líbiai hatóságok letartóztatták az orvost és a nővéreket, azzal vádolva őket, hogy CIA és/vagy Moszad ügynökök, akik szándékosan fertőzték meg a gyerekeket. A vádakat egy kínzással kikényszerített vallomás, ill. egy koncepciós per követte, amely alkalmával mindhatukat golyó általi halálra ítélték. A nemzetközi felháborodás hatására tavaly Karácsonykor az eredeti ítéletet felfüggesztették és a líbiai hatóságok új pert rendeltek el, amelynek az ítélete a következő napokban várható.
A prózai valóság az, hogy a járványt minden jel szerint a líbiai egészségügy kétes praktikái okozták (injekcióstűk újrahasznosítása, stb.), a hatok egyszerűen bűnbakok lettek, ennek eltusolására. És, hogy ezt honnan tudhatjuk? Onnan, hogy a gyerekeket megfertőző vírusok mesélni tudnak, csak tudni kell őket kérdezni.
A különböző betegeket megfertőző HIV és hepatitisz C vírusok (HCV) szekvenciája nem tökéletesen egyforma. Apró különbségek vannak közöttük, ezek képezik a vírus populációk saját genetikai variációját. Mivel a különbségeket létrehozó mutációk konstans ütemben következnek be, a különböző betegek vírusait összehasonlítva, nemcsak a járványt kirobbantó vírus altörzs eredeti szekvenciáját lehet visszafejteni, de azt is ki lehet következtetni, hogy mennyi idő kellett adott számú mutáció összegyűjtéséhez. Vagyis mikor kezdett el az ős-vírus fertőzni a kórházban.
Ez pedig, mint azt a Nature-ben megjelent tanulmány is igazolja, mind a HIV, mind a HCV esetében több évvel 1998 elé tehető. Vagyis értelemszerűen sem a palesztin orvos, sem a bolgár nővérek nem lehetnek felelősek a fertőzésért - ezt egyébként a HIV egyik felfedezője, Luc Montagnier is megerősítette.
(Megj.: a fenti bizonyíték csak akkor az, ha elfogadjuk a molekuláris evolúció működését...)
de Oliveira, T, Pybus, OG, Rambaut, A, Salemi, M, Cassol, S et al. (2006) HIV-1 and HCV sequences from Libyan outbreak. Nature doi: 10.1038/nature444836a
Táplálékszerzés közben bosszantó dolgok érhetik az egyszeri vadászt: pl. a kiszemelt ebéd olyan helyre bújik, ahol már nem hozzáférhető. Ilyen esetekre jó egy társ, aki ezeken az eldugott helyeken is a zsákmány nyomába tud eredni.
Mire jó a testhosszunk 150%-át elérő nyelv? Például exkluzív táplálékforrást biztosít, mély kelyhű virágok formájában.
És ha már denevérek. A Nature aktuális számában egy másik cikk is található, amely a denevérek tájékozódását firtatja. Ugyanis hasonlóan a postagalambokhoz, számos denevér faj is híresen jó tájékozódó. A kérdés természetesen, hogy mi segíti őket: tereptárgyak, vagy képesek valamilyen belső iránytűt használni. Ennek eldöntésére szellemes kísérletet terveztek nagy barna denevérek (Eptesicus fuscus) felhasználásával. Az állatokat, lakóhelyüktől pár kilométerre, olyan mágneses térbe helyezték, amely jelentősen eltorzítja a Föld saját mágneses terét. Közben a denevérek láthatták, hogy merre megy le a nap, így ha netán ez utóbbi adja meg számukra a helyes irányt, a mágneses tér változtatgatása nem kellene befolyásolja a tájékozódásukat. Ez azonban a jelek szerint nincs így, hiszen a mágneses térrel "kezelt" állatok a mesterséges tér által meghatározott irányba mentek (kék illetve piros nyilak) a valódi hazaúttal szemben (zöld szín). Ez pedig igen erős érv a mágneses téren alapuló tájékozódás mellett. (A teljes történethez tartozik az is, hougy néhány állat úgy öt kilométer után korrigált, így feltehető, hogy nem csak a mágneses térre hagyatkoznak.)
Az állatvilágban sok esetben egyáltalán nem kelt feltűnést, ha egy faj hímjei - a mi szempontunkból - igen jól vannak"felszerelve": számos kígyó, gyík illetve ízeltlábú esetében a két pénisz standard felszerelésnek számít. Hogy ez pontosan mire jó, az már rejtélyesebb, főleg, mert az említett fajok párzáskor csak az egyik péniszüket használják. Sok esetben egyforma eséllyel használják a jobb ill. baloldalon levőt, azonban olyan fajok is ismertek (esetünkben egy fülbemászó faj, Labidura riparia), amelyik erős (90%-os) preferenciát mutat a jobb oldali pénisze használatára (ezt jelöli az alábbi ábrán a 0.9R).
Ha egy erdőben szeretnénk odaszólni 25 m-re levő ismerősünknek, akkor max. egy kicsit meg kell emelnünk a hangukat, hogy meghalljon, de talán még erre sem lesz szükség (orgánuma válogatja). Azonban próbáljuk csak meg ugyanezt a trükköt a Rákóczi út két oldala között.
Utolsó kommentek